Kiderült, miért lett elegük Bécsből a leggazdagabbaknak

A főrendi ellenzék – a magyar arisztokráciától történelmi hűséget váró bécsi kormányzat őszinte döbbenetére – az 1839–40-es országgyűlésen zászlót bontott, de eddig nem sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel a történettudomány. Milkovics Tamás legújabb kiadványa, amelyet az Országház Könyvkiadó adott ki, igazán hiánypótló munka lett.

„Érezzék, mire hivatvák, kiknek a születés vak története ily nevet adott." – Ezekkel a szavakkal figyelmeztette Kossuth Lajos a magyar arisztokráciát 1841 februárjában a Pesti Hirlap hasábjain. S bár a polgári átalakulás legfőbb társadalmi bázisa a köznemesség lett, az ellenzéki főnemesek tekintélyükkel, befolyásukkal, kapcsolati hálójukkal és nem mellesleg vagyoni helyzetükkel aktív részesei, nélkülözhetetlen és meghatározó szereplői, néhány tagjuk esetében pedig közvetlen irányítói és alakítói lettek a magyar polgári reformfolyamatnak.

Jelképes, hogy 1847. október 17-én, amikor a Kossuthot és Szentkirályi Móricot éltető választók tömege a pesti vármegyeházához vonult, a menet élén Batthyány Lajos lovagolt szinte kivétel nélkül ellenzéki mágnások gyűrűjében.

Nagyon meglepődtek

A főrendi ellenzék – a magyar arisztokráciától történelmi hűséget váró bécsi kormányzat őszinte döbbenetére – az 1839–40-es országgyűlésen zászlót bontott, s ugyan a legelső intézményileg deklarált, előre meghatározott elvek és egyeztetett taktika mentén működő pártszerű politikai közösségként tekinthetünk rá, a történetírás vonatkozó, mélyreható vizsgálatai mindeddig elmaradtak. A kötet első fejezete az 1825 és 1848 közötti utolsó hat rendi országgyűlés felsőtáblájának összetételét térképezi fel, különös tekintettel az ellenzék létszámára, tagjaira, lehetőségeire és eredményeire. A második és a harmadik fejezetben pedig az 1839–40-es országgyűlés kerül nagyító alá: a főrendi ellenzék önszerveződési folyamata, politikai működése, illetve tagjainak csoportprofilja.

A szervezett módon megjelenő főrendi liberális ellenzék megszületésének időpontját több okból is az 1839–40-es országgyűlésben kell megjelölnünk.

A társadalom többi csoportjához képest körülbelül egy évtizeddel később a főrendi táblán helyet foglaló leggazdagabb országlakók táborában is elindult egyfajta polarizálódás, amely rögtön három részre osztotta szét a politikai palettát. A hagyományosan udvarhű aulikusok a kormányzat és a nádor körül tömörültek, a Dessewffy Aurél vezette újkonzervatívok előzetes értekezleteket tartva, saját taktikát kialakítva pártszerű szervezkedésbe fogtak, harmadik csoportként pedig minden eddiginél nagyobb erővel kezdődött meg az ellenzéki, liberális mágnások szervezkedése is.

Forrás: Origo

Képesek voltak programot adni

Ez a diéta tehát egy új fejlődési, átalakulási szakasz kezdeti állapotának időszaka a felsőtábla életében. Ami az alsótáblán már 1832–36-ban elkezdődött, vagyis az új liberális generáció folyamatos térnyerése és a hagyományos ellenzék szervezett reformellenzékké formálása, az a felsőtáblán minden valószínűség szerint csak a következő, 1839–40-es diétán indult el a kibontakozás útján. A korábbi időszakban "csupán" a Széchenyi István, valamint Wesselényi Miklós köré csoportosuló barátok, elvbarátok egyelőre még szervezetlen, különösebb felsőtáblai súllyal nem rendelkező közösségéről beszélhetünk – persze a főrendi ellenzékiség távlati előzményei minden valószínűség szerint a XVIII. századra is visszanyúlnak.

1839-ben azonban az udvar számára is jól érzékelhető módon jelent meg egy csoport, amelyet már nem lehetett teljes mértékben figyelmen kívül hagyni.

"Most már nemcsak a Károlyiak, a Széchenyiek, az Andrássyak sorából került ki egy-egy liberális főrend, hanem a nem kevésbé vagyonos, sőt esetlegesen gazdagabb Zichyek, Eszterházyak, Wenckheimek közül is."Az ellenzéki főrendek ráadásul elkezdték saját magukat szervezni, gróf Batthyány Lajos személyében pedig egy kitűnő szervezőkészséggel megáldott, vezetői alkattal és képességekkel, továbbá rendkívüli ambícióval és elhivatottsággal rendelkező irányadót is kaptak, aki első diétai fellépése alkalmával rögtön képes volt a heterogén, más-más okból ellenzékivé vált személyeket, a hagyományos sérelmi, oppozíciós politikát képviselő, valamint az új liberális elvekben gondolkodó mágnásokat is összefogni és programot adni nekik.

Szintén a változás szelét mutatta, hogy 1840. február 25-ei keltezéssel elkezdték az eddig teljes mértékben hiányzó Főrendi Napló vezetését és annak – legalább utólagos – kinyomtatását, mely alapjaiban véve változtatta meg a főrendi tábla ülésezési gyakorlatát.