A járvány egyre nagyobb kihívások elé állítja a világot, és Magyarországot is - mondta Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában közölte, hogy ma már sokak környezetében van beteg. A vírus nem válogat, és nemcsak az idős-krónikus betegek vannak veszélyben - tette hozzá.
A cél, hogy a kontaktusok számának csökkentésével mérséklődjön az egészségügyi rendszeren lévő nyomás
- hangsúlyozta Kocsis.
Tavasszal a baloldali pártoktól semmi segítséget nem kapott a kabinet, de Korózs Lajos egy kamuvideót gyártott, majd pedig azért tüntette el, mert szerinte ez sértette a mentősök érzékenységét. Már akkor le kellett volna mondania Korózsnak.
Most pedig halálozási statisztikákat hamisított meg - mondta Kocsis Máté. Ha nem egy világjárvány közepén lennénk, akkor ennek a fele sem tréfa - tette hozzá.
Egészen felelőtlen dolog a népjóléti bizottság elnökeként ez a fajta viselkedés.
Kocsis szerint Korózs vagy lemond a bizottsági elnöki tisztségről, vagy a második lehetőség a visszahívás a baloldali pártok részéről, a harmadik lehetőség, hogy a parlamenti többség maga szerez érvényt az eltávolításának. Távozzon a népjóléti bizottság elnöki székéből - zárta felszólalását Kocsis Máté.
Az elmúlt 10 évben számos olyan intézkedést vezetett be a kormány, ami segíti a családok megélhetését - mondta napirend előtt Szászfalvi László (KDNP). A kabinet mindezek mellett bevezette a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, valamint a Családvédelmi Akciótervet, miközben a baloldal folyamatosan támadta ezeket a lépéseket - tette hozzá. Szólt arról is, hogy
a mostani járványügyi helyzetben is több lépéssel segítik a családokat, miközben a baloldal a 2008-as válság során csak megszorításokban tudott gondolkozni.
Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős tárca nélküli miniszternek kinevezett parlamenti államtitkára válaszában azt mondta, hogy 2010 óta 2,5 szeresére emelték a családok támogatására szolgáló költségvetési összegeket.
Ha Ön körbenéz a világban és Európában, akkor olyan híreket olvas, amiket nem látott a mi generációnk – mondta Rétvári Bence Tóth Bertalannak (MSZP). Az Emmi parlamenti államtitkára szólt arról is, hogy egyes országoknak el kell szállítaniuk a betegeiket más országba, több országban a betegeket már hotelekben helyezik el.
Egyes országokban már csak egy hétre elegendő hely van a kórházakban a betegek ellátására.
Az, hogy Magyarországon ilyen nem fordul elő, azt mutatja, hogy a kormány igenis dolgozott.
A második hullámot nem mi, hanem a Párbeszéd egyik politikusa, Barabás Richárd tagadta.
Rétvári Bence szólt arról is, hogy az MSZP is álhíreket gyártott, miközben továbbra sem tudjuk, mit gondol a kamuvideós Korózs Lajosról, és semmilyen retorzió nem érte a mai napig a pártban.
Önök elvesztették az irányítást a saját józan gondolkodásuk fellett, mert egyik mondatban támadta a szigorítást, miközben a másikban támogatta azokat - így reagált Orbán Balázs Arató Gergely (DK) felszólalására. A Miniszterelnökség államtitkára felhívta a figyelmet, hogy
a DK rengeteg álhírt terjesztett a rendkívüli jogrendről, és a tesztek áráról is. Európában az elsők között Magyarország ismerte fel a járvány komolyságát, és eredményesen tudtunk védekezni az első hullámban
- tette hozzá. Szólt arról is, hogy a baloldal folyamatosan támadta a második hullámra való felkészülést is.
Mi azt mondtuk, hogy a járvány elleni védekezés a második szakaszban másként zajlik, és most érkezett el a pillanat a rendkívüli jogrend újbóli bevezetésére, és újabb szigorító intézkedésekre a szakemberekkel való egyeztetés eredményeként.
Nem mi javasoltuk írásban azt, hogy az idősek ne tudják használni a tömegközlekedési eszközöket - így reagált Dömötör Csaba Szabó Tímea (Párbeszéd) felszólalására. Nagyítóval próbálnak olyan mutatót keresni, amiben Magyarország rosszul áll, jól láthatóan a járványnak szurkolnak - mondta a Miniszterelnöki kabinetiroda államtitkára.
Mindennél többet mond, hogy Önök védik a kamuvideós Korózs Lajost, és Ön is turnézott a kamuvideós hazugsággal. Amíg nincsen következménye a Korózs-féle kamuvideónak, addig nincsen alapja annak, amit a vírus elleni védekezésben mondanak.
928 ezer vendégéjszakát foglaltak novembere, és erről mondja a Párbeszéd, hogy ez semmi - hívta fel a figyelmet Dömötör. Itt lenne az ideje, hogy váltsanak - tette hozzá.
A kormány folyamatosan vizsgálja az aktuális helyzetet, és annak fényében dönt - így reagált Schanda Tamás Keresztes László Lóránt (LMP) felszólalására.
Ha megnézzük a baloldal teljesítményét a járvány alatt, akkor kamuvideókat, álhíreket terjesztenek, hogy politikai hasznot reméljenek
- hangsúlyozta az ITM államtitkára. Korábban nem szavazták meg, hogy a kormány hatékonyan tudjon védekezni a vírus ellen - mondta Schanda.