Varga Mihály napirend előtti felszólalásában kijelentette, a kormány a legnagyobb gondok közepette is a külföldi támadások kereszttűzében áll. Sokan attól sem riadnak vissza, hogy álhíreket terjesszenek az egészségügyben dolgozók, és a munkahelyvédelmi tervek kapcsán - tette hozzá. Köszönet jár az embereknek és a vállalatoknak a második hullámban zajló védekezés során. A pénzügyminiszter beszélt arról is, hogy a költségvetés helyzetéről is valótlanságot terjesztenek. Mindezeket a híreket pedig azok terjesztik, akiknek az idején csődbe ment a gazdaság, pedig nem is volt válsághelyzet - mondta a miniszter.
Magyarország finanszírozása a következő évekre is biztosított, elég forrás áll rendelkezésre a járvány elleni védekezésre, és az ország működtetésére -
- mondta Varga Mihály. Ez az a kormány, amely 50-ről 20 százalékra csökkentette a devizaadósságot. Szólt arról is, hogy 2023 elejéig nincs szükség újabb devizakötvény-kibocsátásra. A járvány okozta válság a magyar gazdaságot is érinti, 6,4 százalékos visszaeséssel számol a kormány - mondta Varga. Kilencszázalékos lehet az idei költségvetési hiány - tette hozzá.
Varga Mihály közölte, hogy jelentős forrásokat biztosít a kabinet a beruházások finanszírozására, így több száz vállalat tud több százmilliárdos beruházást végrehajtani. A megoldás a munkalehetőség biztosítása.
Csak a munkahelyvédelmi bértámogatási programmal több mint 230 ezer állást sikerült megmenteni.
Az adócsökkentési politika is a munkahelyek megmentését szolgálja - tette hozzá. A GINOP és a VEKOP esetében több mint 75 milliárd forint már ki is lett fizetve, a megőrzött munkahelyek száma meghaladja a 110 ezret.
Az Európai Unió még csak most jutott el az első támogatásig, de még mindig a politikai vitákkal foglalkozik - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter visszataszítónak nevezte azt a német kijelentést, miszerint ki kell éheztetni az országot. Varga Mihály arról is beszélt, hogy jelentős összegű devizahitelt csak 2023 elején kell az országnak törlesztenie. Mire megérkezik a vakcina, addigra a magyar vállalkozások versenyképes növekedésre készen legyenek - mondta a miniszter. Minden remény megvan arra, hogy eredményesen küzdjük le a válságot.
Varga Mihály az ellenzéki felvetésekre azt mondta, hogy
az önkormányzatoktól 1369 milliárd forintos adósságot vett át a kormány. Budapesttől 217 milliárdos adósságot vett át a kormány, és jelenleg 134 milliárdos állampapír-állománya van –
tette hozzá. A munkaerőhelyzetről azt mondta, hogy a novemberi KSH jelentés szerint még mindig 700 ezerrel többen dolgoztak, mint 2010-ben – mondta a miniszter.
Önök egy kedvező konjunktúra időszakában privatizáltak és eladósították az országot -
mondta a baloldali képviselőknek Varga Mihály.