Áder János: A hanuka a korlátok között is a szabadság és a fény ünnepe
2020. december 10. 21:16
Budapest, 2020. január 13.
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Budapestre akkreditált nagyköveteknek adott újévi fogadáson a Müpában 2020. január 13-án.
MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A hanuka a járvány miatti korlátok között is a szabadság és a fény ünnepe marad - mondta a köztársasági elnök csütörtök este, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) online megtartott ünnepségére küldött videoüzenetében.
Áder János felidézte, hogy először 22 éve változott a Nyugati pályaudvar melletti rideg köztér decemberben nyolc estére barátságos közösségi térré.
Azóta minden esztendőben újra és újra sokan vallották meg hitüket, szóltak itt egymáshoz és adtak a maguk öröméből bőkezűen a fővárosiaknak.
Áder János köztársasági elnök Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Idén a járvány miatt a virtuális térbe költözik, de a
hanuka a zsidó otthonokba visszahúzódva, korlátok között is a szabadság és a fény ünnepe marad
- fogalmazott a köztársasági elnök.
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kiemelte, hogy hanuka ünnepén a zsidó közösség két olyan csodára emlékezik, amelynek fontos üzenete, hogy cselekedni is kellett, hogy megtörténjenek.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!