Folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága N. Krisztián 40 éves, B-né B. Emese 34 éves, B. A. János 36 éves és Cs. Nikoletta 35 éves pásztói lakosok ellen, valamint kerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt J-né B. Éva 46 éves pásztói, K. Lászlóné 29 éves salgótarjáni, valamint a 25 éves K. Nikoletta ellen - írja a police.hu.
Ahogy a közleményben írják, a 34 éves nő és 36 éves társa március 9-től, míg a 40 éves férfi 25 éves és 35 éves társával május 30-tól rendszeres haszonszerzésre törekedve
egy internetes portálon hirdetett meg szexuális cselekményre sértetteket.
A prostitúciós tevékenységre a 34 éves nő és társa saját lakhelyét rendelkezésre bocsátotta, míg a 40 éves férfi pásztói, majd szeptembertől németországi helyszínekre is szervezett ilyen tevékenységet.
A 34 éves nő és 36 éves társa, valamint a 40 éves férfi utasításai alapján a sértett prostitúciós tevékenységének szervezését, a szolgáltatásért nyújtott összeg átvételét társaik bonyolították. A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak a bevételt saját maguk és családjuk megélhetésére fordították.
Mint írják, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a helyi rendőrkapitányságok munkatársaival, valamint a Készenléti Rendőrség beosztottjainak bevonásával december 15-én a reggeli órákra összehangolt bűnügyi akciót szervezett, ennek során valamennyi terheltet elfogták.
A gyanúsítottak otthonaiban megtartott kutatásokon a rendőrök a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítási eszközöket, továbbá
kábítószergyanús anyagokat, és azok fogyasztására szolgáló eszközöket foglaltak le.
A két férfit és öt nőt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, N. Krisztiánt, B-né B. Emesét és K. Nikolettát őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.
A hatóság szakértők bevonásával folytatja a nyomozást, egyben vizsgálja más bűncselekmény megvalósulását is - írják a közleményben.