A kormány segítségét kéri Gyöngyöspata polgármestere a Soros-perek miatt

Gyöngyöspata, iskolaügy, iskola
Gyöngyöspata, 2020. január 21. A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola 2020. január 21-én. A Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete a roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot szegregáció miatt. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ezen a napon tartott helyi sajtótájékoztatóján elmondta: az ügyben közvetlenül az érintett családokkal kell folytatni a kártérítésről kezdeményezett egyeztetést, mert az ügyben pert kezdeményező alapítvány "eljátszotta hitelét", miután eszközként használja pártfogoltjait anyagi haszonszerzés és saját politikai céljainak elérése érdekében. Mindezek figyelembevételével is folytatni kell a megkezdett egyeztetéseket a pénzbeni kártérítés mellőzése, illetve az azt helyettesítő személyre szabott oktatási lehetőségek elfogadása és biztosítása érdekében. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Kormányzati segítséget kért Gyöngyöspata polgármestere, mivel a település ellen bármikor elindulhat a végrehajtási eljárás – értesült az Origo. Mint ismert, a gyöngyöspatai szegregációs perben elutasították a település felülvizsgálati kérelmét, így több mint 86 millió forintot kellene kifizetnie a városnak az érintett személyeknek. A helyzet abszurditása, hogy a szegráció a Gyurcsány-kormány alatt kezdődött, és éppen 2010 után szüntette meg a Fidesz-kormány. A Soros-szervezetek pereskedni kezdtek, és a közel 90 millió forintot Gyöngyöspatának kellene kifizetnie. Most levélben fordultak Gulyás Gergely miniszterhez, hogy segítséget kapjanak.
Vágólapra másolva!

Tehát Gulyás Gergelyhez, a Miniszterelnökség vezetőjéhez fordult Hevér Lászlóné, Gyöngyöspata polgármestere a települést érintő kártérítési kötelezettség miatt – tudta meg az Origo.

Súlyos helyzetbe kerülhet Gyöngyöspata, ha ki kell fizetniük a több tízmillió forintnyi kártérítést Forrás: MTI/Komka Péter

Az ügy háttere, hogy a Kúria még májusban úgy döntött a gyöngyöspatai iskolai szegregációs per felülvizsgálati kérelméről, – amit az iskola fenntartói, a gyöngyöspatai önkormányzat és a Hatvani Tankerület azért nyújtott be, hogy pénz helyett természetben kártalaníthassák a diákokat –, hogy ki kell fizetni a korábban megítélt 99 millió forintos kártérítést annak a 60 gyöngyöspatai roma diáknak, akiket a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában a bíróság döntése szerint jogellenesen elkülönítettek társaiktól és alacsonyabb szintű oktatást biztosítottak számukra.

A döntés értelmében 86,7 millió forintot kellene Gyöngyöspatának fizetnie.

Hevér Lászlóné információink szerint most arról is írt, hogy az érintettek végrehajtás keretében most már bármikor kérhetik a pénzt. A polgármester szerint az önkormányzat ezt a közel 90 millió forintos összeget nem tudja kifizetni.

Ha erre mégis sor kerülne, akkor a település akár csődbe is juthat, és korábbi elnyert támogatási pénzeket kellene visszamondaniuk.

Éppen ezért fordult a település vezetője a kormányhoz, hogy segítsenek ennek a problémának a megoldásában.

Megbélyegzés

A gyöngyöspatai iskola pedagógusait megbélyegezték, és az intézményt tették felelőssé, mert nem készítette fel roma tanulóit megfelelő tudással, azonban ha külön nézzük az eseteket, akkor más képet kapunk arról, hogy kinek milyen felelőssége van az ügyben - mondta korábban Horváth László, a térség országgyűlési képviselője. Közölte, két eset is magyarázza azt, hogy miért sérti helyben, és egyébként országosan is az igazságérzetet a gyöngyöspatai iskoláról szóló bírói döntés.

- fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az érintett tanuló már végrehajtási eljárást is indított Gyöngyöspatával szemben. Egy másik gyöngyöspatai család is több millió forintra vár, a börtönviselt apa a rossz börtönkörülmények, az erőszakos bűncselekményeket elkövető fia pedig az iskolai ügy miatt perelt - mondta Horváth László.

Gyöngyöspata képtelen kifizetni ekkora összeget Forrás: MTI/Komka Péter

Teljes csőd jönne

Bérekre, közvilágításra és szociális étkeztetésre sem maradna fedezete a gyöngyöspatai önkormányzatnak, ha a Kúria ítélete alapján kifizetnék a szegregációs pert nyert romáknak a 82 millió forint kártérítést a település polgármestere szerint. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője szerint a képzéssel történő ellentételezésre is nyitva hagyja a lehetőséget az ítélet a felek peren kívüli megállapodásával - írta korábban a Magyar Nemzet.

Fontos tény, nem a gyerekek szülei, hanem a Soros-hálózat által támogatott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány (CFCF) indította a pert.

A szervezet bevallott célja precedenst teremteni, összességében minél több pénzt kiperelni a magyar államtól.

Mohácsi Erzsébet, a CFCF kuratóriumi tagja arról beszélt, hogy a gyöngyöspatai ügy mintájára már egy válóperes ügyvéd is be tudja adni a keresetet. Vagyis, újabb perekkel fenyegetőzött.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!