Veres András szerint a mai kor embere hajlamos Istvánt nagy stratégának látni, aki tudta, hogy a keresztény Európa népei között a magyarság csak a kereszténység felvételével tud érvényesülni. Ez azonban "álnok állítás", hiszen
Szent István nemcsak fiához írt intelmeiben, hanem számos tettével is bizonyította hitét.
Hangsúlyozta: Szent István alakjában nem elválasztható egymástól a szent és az államalapító.
Népének nemcsak királya, hanem prófétája is akart lenni, ezért alapított templomokat és szerzetesközösségeket, ezért igyekezett hitének megfelelően élni. Ugyanakkor felmérte azt is, hogy a keresztény hit biztos alapja lehet nemcsak az ember személyes életének, hanem a közösségeknek, a nemzetnek is - tette hozzá a püspök.
Veres András beszélt arról is: a politikai hatalmat sokszor zavarta, hogy a Szent István-i örökségnek vannak követői, akik elkötelezetten a keresztény értékrend szerint akarnak élni.
Ez szembe megy azokkal a neoliberális véleményekkel is, amelyek a keresztény értékrendet, a hazafiságot próbálják háttérbe szorítani
- mondta.
Szent István ünnepe hazánkat, nemzeti öntudatunkat meghatározó erő, ezért
nagyon fájdalmas, hogy vannak ma is olyan politikusok, akik politikai befolyásukat nem a nemzet érdekében, hanem annak ellenében próbálják érvényesíteni.
Aki nem érzi, hogy a hazájáért kell küzdenie, az egészen biztosan Szent Istvánt és örökségét, a keresztény hitet próbálja háttérbe szorítani, ha lehet, eltiporni" - fogalmazott Veres András.