Nem lesz tanítási szünet, mától elindul a digitális oktatás

koronavírus, digitális oktatás, iskolák, Nyíregyháza, Magyarország
Nyíregyháza, 2020. március 12. Falucskai János főiskolai docens adatszerkezetek és algoritmusok gyakorlatot tart hallgatóinak a Massive Open Online Course rendszeren keresztül távoktatásban a Nyíregyházi Egyetem E épületében 2020. március 12-én. Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a kormány az ország teljes területére az új koronavírus-járvány miatt. Intézménylátogatási tilalmat rendeltek el a magyarországi egyetemeken, csak távoktatásban folytatható az oktatás. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Hétfőtől digitális oktatásra állnak át az iskolák, ez pedig mind a tanároknak, mind a diákoknak új helyzetet fog teremteni. Egy valami azonban biztos: a koronavírus-járvány okozta kényszerszünetet nem iskolai szünetként kell értelmezni, hiszen - a személyes jelenlét hiányát leszámítva - ugyanolyan munka fog folyni, mint eddig. A szaktárca szerint az infrastrukturális feltételek adottak a váltáshoz, a sikeresnek bizonyult KRÉTA-rendszeren keresztül megy majd a tanítás.
Vágólapra másolva!

Miután Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a koronavírus miatt hétfőtől átmenetileg bezárnak az iskolák, és digitális oktatásra állnak át, összefogtak a tanárok. A különböző internetes fórumokon ötleteket, jó tanácsokat és digitalizált tartalmakat ajánlanak egymásnak, látványos tehát a felkészülés.

Kormányzati stratégia a digitális oktatásról

Az Európában egyre súlyosabbá váló világjárvány kétségkívül új helyzetet eredményezett, amihez hasonlóra még nem volt példa a rendszerváltás óta. Bár egyes alapítványi iskolákban és bizonyos EU-s projektek keretében kísérleteztek a digitalizációval, országosan ez közel sem jellemző.

A kormányt jó ideje foglalkoztatja a kérdés, és ideje korán megtette az első lépéseket. 2015-ben nemzeti konzultációt (InternetKon) kezdeményezett "az internetről és a digitális fejlesztésekről", amely érintette a digitális oktatást is. A virtuális tanácskozás eredményei alapján kidolgozta a kormány Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját (DOS), amit elérhetővé tett honlapján. A 2016 novemberében közzétett dokumentum célként fogalmazza meg, hogy "infrastrukturális, technikai, tartalmi, munkaszervezési és humán erőforrás szempontból felkészítse az oktatás és képzés rendszerét a digitális társadalom és gazdaság igényeinek megfelelő nevelési, oktatási és képzési feladatok ellátására." Bizonyos intézményekben ennek gyakorlati megvalósítása elkezdődött, azonban a kényszerhelyzet kétségkívül meggyorsítja a folyamatot. Az mindenesetre tény, hogy a kabinet már évekkel ezelőtt rendelkezett a digitális oktatással kapcsolatos, átfogó és legfőbbképpen előremutató stratégiával, ami egészen biztosan jól fog jönni most.

A KRÉTA-rendszeren keresztül tanítanak

Egy nappal a miniszterelnök bejelentése után, szombaton a Magyar Közlönyben megjelent az iskolabezárásokkal kapcsolatos kormányrendelet, amely nagy körvonalakban meghatározta az új oktatási rend kereteit. E szerint a tanulók hétfőtől nem léphetnek iskolájuk területére, a tananyag kiosztása, a dolgozatírás és az órai felelet pedig online, vagy személyes találkozást nem igénylő módon fog történni. A kabinet célja az, hogy az új munkarend alkalmas legyen a tanulmányi követelmények teljesítésére. Már ebből az iránymutatásból is látszott, hogy a járvány okozta

kényszerszünetet nem iskolai szünetként kell értelmezni, hiszen ugyanolyan munka fog folyni, mint eddig, csak személyes jelenlét nélkül.

A részletek kidolgozása az illetékes tárcára, az EMMI-re vár: a minisztérium

irányítása és felügyelete alatt álló Oktatási Hivatal (OH) még szombaton - a kormányrendeletnek megfelelően - elérhetővé tette honlapján módszertani ajánlását, amely azóta is frissült. Ennek lényege, hogy eligazítást adjon a pedagógusoknak, hogyan álljanak át a digitális oktatásra.

Az OH tájékoztatójának legelején leszögezte, hogy a rendkívüli helyzetben is tovább kell működtetni az oktatási rendszert, a tanulóknak biztosítani kell a tanulási lehetőséget. "Az iskoláknak és a pedagógusoknak alkalmazkodniuk kell a váratlanul kialakult szituációhoz" - fogalmazták meg elvárásaikat, hozzátéve, hogy a tanárok döntő többsége magabiztosan használja az internetet.

Falucskai János főiskolai docens adatszerkezetek és algoritmusok gyakorlatot tart hallgatóinak a Massive Open Online Course rendszeren keresztül távoktatásban a Nyíregyházi Egyetem E épületében 2020. március 12-én. Forrás: MTI/Balázs Attila

Az alapelvek ismertetését követően az Oktatási Hivatal kibontotta a részleteket, aminek sarkalatos pontjaként a KRÉTA-rendszert javasolja a távoktatáshoz. "Az iskolák, a pedagógusok és a tanulók számára több, az együttműködést és a távoktatást támogató eszköz is hozzáférhető.

Kiemelten ajánljuk a legtöbb intézményben már használt Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (KRÉTA), mely az adminisztrációs funkciókon túl a házi feladatok kiosztását és ellenőrzését, kérdőívek készítését is támogatja" - írják. Eddig ezt a legtöbb iskolában főleg adminisztrációs felületként, elektronikus naplóként, a jegyek és hiányzások rögzítésére használták, azonban az OH szerint ennél jóval több lehetőség van benne. Az ismertetőben részletes tájékoztatót állítottak össze a KRÉTÁ-ról, többek között kiemelve, hogy a rendszer

  • alkalmas üzenetek egyéni és csoportos küldésére,
  • lehetővé teszi, hogy az intézményvezetők ezen keresztül tájékoztassák a tantestületet, vagy az osztályfőnököket.
  • az üzenetekhez a tanárok csatolhatnak például tananyagokat (óravázlatok, leírások, ismertetők, munkafüzet-feladatok, mobiltelefonnal beszkennelt ábrák, képek, diagramok, stb.); mobiltelefonnal vagy egyéb hangrögzítő eszközzel felvett hang- és (előre rögzített) videóanyagokat, előadásokat; a csatolmányok alkalmasak pl. podcastek küldésére és fogadására (tanár – tanuló – gondviselő körben, intézményvezetés – alkalmazottak körben, az üzenetküldési mátrixban beállítottaknak megfelelően)

A tervek szerint az on-line tesztek, feladatsorok készítése és számonkérése is ezen keresztül fog történni.

Eredmények a kezdés előtt

Az EMMI vasárnapi közleményében úgy fogalmazott, hogy

Azzal kalkulál a tárca, hogy ugyan mások lesznek a körülmények, de a lényeg ugyanaz marad. "Ne arra számítsunk, hogy reggel nyolc órakor megszólal a csengő, és kezdetét veszi az órarend szerinti első 45 perces óra, de elkezdődik majd a feladatok áramlása és a tanulás új útjára lépünk" - fogalmaztak. Ezt követően hosszasan sorolták az eddig elért eredményeket

  • Minden iskolát, minden fenntartót sikeresen értesítettek a változásokról;
  • Az Oktatási Hivatal oldalán még szombaton 174.984 látogatást regisztráltak, a módszertani ajánlást 57.000 látogató töltötte le. "Az átállás elindítása megmozdította az egész országot, óriási aktivitás kezdődött a digitális platformokon" - kommentálta az oktatási szerv a módszertani ajánlás közzétételét követő történéseket;
  • A KRÉTA rendszer szintén jól vizsgázott, megbízhatóan működik. Szombaton több mint 52.000 pedagógus nyitotta meg a különféle platformokat.
  • Az Oktatási Hivatal élesítette a Nemzeti Köznevelési Portálon (nkp.hu) az okostankönyvek folyamatban lévő, egyébként őszi bevezetésre készülő fejlesztéseit az azonnali digitális átállás iránti igényt figyelembe véve. A szombat esti órákban itt is csaknem 50.000 látogatást regisztráltak.
  • Folyamatosan frissül a módszertani ajánlás az Oktatási Hivatal oldalán, és érkeznek a segítő, támogató felajánlások. Megjelentek az első magánszemélyek is, akik személyes tapasztalatuk alapján örömmel támogatnak intézményeket az átállásban, a lista itt is folyamatosan bővül.

A hétfői start előtt a minisztérium minden tanárnak köszönetet mondott a zökkenőmentes átállás érdekében tett megfeszített munkáért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!