Szijjártó Péter: Magyarország védőfelszereléssel segíti Észak-Macedóniát

SZIJJÁRTÓ Péter; DIMITROV, Nikola
Szkopje, 2020. április 6. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Nikola Dimitrov észak-macedón külügyminiszter sajtótájékoztatója Szkopjéban 2020. április 6-án. MTI/KKM/Borsos Mátyás
Vágólapra másolva!
Egészségügyi védőfelszerelést adományozott Magyarország Észak-Macedóniának hétfőn, hogy a nyugat-balkáni ország minél hatékonyabban tudjon szembeszállni az új típusú koronavírus-járvánnyal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéban.
Vágólapra másolva!

Magyarország

százezer maszkkal és ötezer védőruházattal járult hozzá a világjárvánnyal szembeni észak-macedón védekezéshez.

A tárcavezető kiemelte, Budapest azért tud segíteni más országoknak, mert vásárolt egy maszkok gyártására alkalmas gyártósort Kínától,

és hamarosan elkezdődik az egészségügyi maszkok sorozatgyártása.

Hozzátette, folyamatosan járnak a repülőgépek a kínai nagyvárosok és Budapest között, és viszik Magyarországra az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nikola Dimitrov észak-macedón külügyminiszter sajtótájékoztatója Szkopjéban 2020. április 6-án Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Mi, magyarok felelős szomszédságpolitikát folytatunk,

- hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

Ha ezek az országok legyengülnek a szó szoros és átvitt értelmében is, akkor a védekezési kapacitásuk is gyengébb lesz, és ha jön egy nagy, illegális migrációs nyomás, aminek sajnos megvan az esélye, akkor ez az ország nem tud annak ellenállni, nem tudja megállítani a migrációs nyomást,

és nekünk, magyaroknak az az érdekünk, hogy minél délebbre legyen a migrációs nyomással szembeni hatékony védekezésnek a vonala

- mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter emellett gratulált Észak-Macedóniának ahhoz, hogy a múlt héten a NATO teljes jogú tagjává vált.

- hangsúlyozta.

Gratulált ahhoz is, hogy Szkopje elkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval.

Mi ezt egy nagy északmacedón és egy nagy magyar sikernek is tartjuk, hiszen magyar az Európai Unió bővítési biztosa, és ami sok éven keresztül nem sikerült, az most végre sikerült (...), szerintünk már jóval korábban kellett volna.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte:

Budapest arra sarkallja az Európai Bizottságot, hogy a tárgyalási keretet legkésőbb májusig állítsa össze, és a csatlakozási tárgyalások a gyakorlatban is legkésőbb júniusban kezdődjenek meg.

Mi itt élünk a szomszédban, pontosan tudjuk, milyen jelentősége van annak,

- hangsúlyozta.

Itt, a világjárvány árnyékában se felejtsük el, hogy nekünk van egy speciális kihívásunk, mégpedig a tömeges illegális migráció, a török-görög határon a helyzet továbbra is nehéz, a migrációs nyomás továbbra is jelen van, az északmacedón határőrség csak az idei esztendőben

több mint 5600 illegális határátlépési kísérletet hiúsított meg

- figyelmeztetett a miniszter.

Szijjártó Péter azt is közölte, Magyarország büszke arra a 30 magyar rendőrre, aki most is az északmacedón határon szolgál. Mint mondta, eddig összesen 1383 magyar rendőr teljesített szolgálatot különböző időpontokban Észak-Macedónia déli határán. A tárcavezető ígéretet tett arra, hogy Észak-Macedónia "a magyar rendőrök segítségére továbbra is számíthat".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!