A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs íveket, 13 kérdést tartalmaznak. Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára az első négyet mutatta be.
Az első kérdés a védelmi intézkedésekről szól. A kormány arra kíváncsi, hogy egy esetleges újabb hullám esetén a magyarok mely intézkedéseket támogatják. Kilenc lehetőség közül négyet lehet megjelölni.
A szakemberek egyetértenek abban, hogy azok az igazán hatékony járvány elleni intézkedések, amelyeknek nagy a társadalmi támogatottsága
- mondta Dömötör Csaba.
A második kérdés arról szól, hogy fenn kell-e tartani a járványügyi intézkedéseket addig, amíg fennáll egy második hullám veszélye.
A harmadik kérdésben az idősotthonok védelmére kérdez rá a kormány, minden negyedik halálos áldozat ugyanis az idősotthonokból származik.
A negyedik kérdésben arra kíváncsi a kormány, hogy a magyar emberek véleménye szerint a védőfelszerelések magyarországi gyártókapacitását meg kell-e erősíteni, tekintettel arra, hogy a nemzetközi ellátás akadozik.
A további kilenc kérdést később mutatják be.