A vádirat szerint tavalyelőtt, 2019. január 23-án délután együtt töltötte az idejét három kamasz. Ketten akkor 15 évesek, társuk 16 éves volt.
Kitalálták, hogy felgyújtanak valamit, amihez acetont vásároltak, és leszakítottak egy darabot egy köztéri plakátból.
Amikor a IX. kerületi Markusovszky térre értek, meglátták a Ráday utcai kollégium tér felé eső, használaton kívüli bejáratát, amelynek egy matrac volt nekitámasztva. Elhatározták, hogy ezt a matracot gyújtják fel, amelyet, kivárva, hogy járókelők ne legyenek a környéken, este meg is tettek.
Az egyik 15 éves lelocsolta acetonnal, és a 16 évestől átvett öngyújtóval felgyújtotta az ágybetétet,
eközben társai fedezték, figyelték, hogy jön-e valaki.
A matrac azonnal lángra kapott, a fiúk pedig elszaladtak.
A tűz felhevítette a bejárat fémajtaját, az pedig meggyújtotta a túloldalán levő bútorzatot. A lángok szétterjedtek az épületben, és közveszély keletkezett.
Az egyik kollégiumi szobában lévő férfi későn vette észre, hogy tűz van.
Menekülés közben belélegezte a forró levegőt, összeesett és meghalt.
A kollégiumból és a mellette levő társasházból 140 embernek kellett kimenekülnie. Az épületet el kellett bontani a tűz után.
A BRFK nyomozói rájöttek, kik lehetnek a gyújtogatók. 2019. január 31-én elfogták és a kapitányságra vitték a három kamaszt, ahol kihallgatták őket. A nyomozást lezárták.
A Fővárosi Főügyészség a három fiatalkorúval, mint társtettessel szemben
halált előidéző közveszély okozása miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje őket fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre, és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.
A vád tárgyává tett bűncselekményt a törvény felnőttek esetén öttől húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti.
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetése esetén a legidősebb fiú akár 15 évet is kaphat, két fiataltabb társa egyenként, legfeljebb 10 évet - írta közleményében dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész.