A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Harkányban és Pécsen is fegyverrel rabolt - videó

Vágólapra másolva!
15 évre is börtönbe kerülhet az a férfi, aki két boltot is kirabolt, miközben másoktól több tízezer forint előleget csalt ki festési munkákra hivatkozva. A két rablás között mindössze két nap telt el, a csalássorozat azonban egy évig tartott.
Vágólapra másolva!

Egy harkányi férfi a nyár közepén többször is elment egy helyi bolthoz, amelyet ki akart rabolni. A terepszemle utáni napon délelőtt visszament, akkor azonban úgy ítélte meg, hogy túl sokan vannak a boltban.
De még aznap este

az otthona közeléből ellopott egy biciklit, azzal visszatért a bolthoz, és egy maszkban, napszemüvegben és kapucnis pulóverben bement, és egy bozótvágó késsel az eladóttól a bevételt követelte.

180.000 forinttal menekült el, amelyből azonban – amikor eldobta a bozótvágó kést - 160.000-et elhagyott.

Mivel így alig maradt pénze, elhatározta, hogy ismét kirabol egy kisboltot.

Két nappal később Pécsre biciklizett, ahol egy vegyesboltot rabolt ki egy gépkarabélyhoz tartozó szuronnyal.

Onnan 10.000 forintot vitt el.

A rablások mellett az ügyészség a férfit többrendbeli csalással is vádolja, ugyanis több embertől vett fel festési munkákért 60 és 200.000 forint közötti összegeket, aztán tűnt el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!