Egy magyar víruskutató elmondta, miért tud jobban fertőzni a brit mutáció
![koronavírus, COVID-19, vakcina, injekció, illusztráció](https://cdn.origo.hu/2023/12/KUTsgZO-XZjOXnHl87xWncXwGhQ547JP3k58Cw2eF7c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhYWU0MDgwMzdmODQ1M2ViMmI5NzgyOTUwYjNiZGFm.webp)
A víruskutató elmondta, az új variáns körülbelül 70 százalékkal fertőzőbb, mint az a változat, ami eddig jelen volt.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy súlyosabb tüneteket okozna
- tette hozzá.
A kutató valószínűnek tartotta, hogy a brit variáns állhat az utóbbi napok kedvezőtlenebb vírusadatai mögött.
Kitért arra is, a brazil és a dél-afrikai mutációkról szintén elmondható, hogy valamivel jobban terjednek, mint az eredeti változat; ezeknél azonban nagyobb változás ment végbe az úgynevezett tüskefehérjén is, ezért ellenük nem olyan hatékonyak a jelenleg forgalomban lévő oltások. Tehát - fűzte hozzá -
5-10 százalékot le kell vonni a vakcinák eredeti variánssal szemben tapasztalt hatékonyságából.
Rusvai Miklós hangsúlyozta,
a vakcinák nem a megfertőződést akadályozzák meg, hanem azt, hogy a betegség súlyossá váljon,
illetve, hogy a páciens belehaljon a fertőzésbe.