A férfi március 9-én Pécsett, a Lánc utcában odament volt párja lakásához, betört oda és dulakodni kezdett vele. A nő telefonon akart segítséget hívni, de a férfi mindkét mobilt elvette tőle, az egyiket a földhöz vágta, a másikat pedig magával vitte.
A nő rendőröknek elmondta, hogy a volt élettársa az elmúlt napokban többször megfenyegette, hogy ha nem fogadja vissza, akkor megöli, valamint szidta és különböző tárgyakkal megdobálta.
A rendőrök elfogták a férfit, akinél megtalálták a telefont, amit visszaadtak a nőnek. A férfi kihallgatták, majd magánlaksértés és zaklatás miatt indítottak ellene eljárást.
Ezek után a férfi megint elment a nőhöz és azt követelte, hogy adja vissza neki a telefont.
A nő ezt nem tette meg, ezért megütötte, majd elvitte a mobilt.
A rendőrök újra elfogták, majd önbíráskodás miatt kihallgatták és javasolták a letartóztatását.