A férfinak és az élettársának négy gyereke volt, viszonyuk 2017-ben romlott meg, a nő két évvel később el is költözött otthonról a gyerekeivel.
Ettől kezdve a férfi
időközönként megjelent a volt élettársa jánoshalmai házánál, ahol ordítozott, trágár módon szidta és veréssel fenyegette a nőt.
A zaklatás egy idő után rendszeressé vált, nemcsak személyesen, telefonon is zaklatta a nőt. Miután a nő a férfi telefonszámát letiltotta, a gyerekek telefonján kereste, és továbbra is veréssel fenyegette.
Kis idő múlva már azzal fenyegetőzött, hogy
„megélezte a nagykést, és azt megforgatja benne, ha meglátja valakivel".
Az egyik éjszaka a zárt kapun keresztül bemászott az udvarba, ahol ordibálni kezdett, és számonkérte a nőt, amiért elhagyta. Többszöri felszólítás ellenére sem ment el, sőt
két pofont adott a szerelmének.
A nő ettől megijedt, segítségért kiabált, és befutott a házba. A férfi ide is követte, és
újabb két pofont adott neki, aztán a házban leült.
Végül csak akkor volt hajlandó elmenni, amikor a rendőrök megérkeztek.
A férfi a következő napon is fenyegetőzött: telefonon azt mondta a nőnek, hogy aznap is elmegy hozzá, és ismét „megkapja az adagját".
A férfi ellen eljárás indult.