Az egészségügyben dolgozók túlnyomó többsége, közel 106 ezer dolgozó írta alá az állami egészségügyi szolgálati jogviszonyba való átlépést.
A korábbi híradásokkal ellentétben csak az érintettek 3,6%-a döntött a váltás mellett, összlétszámuk a 4000 főt is alig éri el.
A jogviszony a törvény erejénél fogja, március 1-jével szűnt meg, a jelenleg kieső dolgozói létszám nem haladja meg az éves fluktuáció időarányos részét.
Jelenleg is zajlik a felmérés, hogy a dolgozók milyen szakmai területekről távoztak. Ezzel párhuzamosan – a mai napig – közel 700 új belépő is érkezett a rendszerbe.
Így a magyar orvosok, szakdolgozók és egészségügyben dolgozók szakmai elkötelezettségének köszönhetően a betegellátást veszélyeztető helyzet sehol nem állt elő, mindössze egy-egy intézmény esetében merült fel átmeneti humánerőforrás-hiány. Az intézményvezetők tájékoztatása szerint belső átcsoportosítással minden intézmény képes kezelni a helyzetet.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság a továbbiakban is folytatja a tárgyalásokat a felmerülő kérdések tisztázása érdekében az ágazat dolgozóival, szakmai szervezeteivel.
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyba lépéssel kapcsolatos adatokat az alábbi táblázat tartalmazza: