A járvány ellenére a baloldal elkezdte a kampányát 2022-re - mondta Nacsa Lőrinc. Az elmúlt egy évben csak kamuvideókat, álhíreket és oltásellenes kampányt folytattak, nem a vírus ellen védekeznek, hanem fenyegetőznek - mondta a KDNP politikusa napirend előtt.
Gyurcsány Ferenc hirdette meg a fenyegetőzés politikáját Vidnyánszky Attila megtámadásával
- tette hozzá. Felidézte, hogy az egyik Gyurcsány-fiú, Jakab Péter a jog faragásáról, míg Fleck Zoltán a jogállam felfüggesztéséről beszélt. Senkinek ne legyen kétsége, hogy ezt be is fogják váltani. Szólt arról is, hogy több baloldali politikus akasztásról beszélt, míg Fekete-Győr elhallgattatná a jobboldali újságírókat. Ezek a baloldali pártok programjai, egyetlen jogvédő és civil sem határolódott el ettől. Ezek után mondják magukat demokratának? Önök egy hataloméhes, piti fenyegetőző banda - zárta szavait Nacsa.
Völner Pál válaszában azt mondta, hogy a baloldali pártok programjában nemcsak a nemzeti szuverenitás felszámolása áll, hanem a kommunizmus vírusának a kísértete is megjelent. Senkit nem lehet a tulajdonától megfosztani csak azért, mert ellenkező politikai nézeteket vall - tette hozzá az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.
A baloldal földönfutóvá tenné azokat az újságírókat, akik nem az ő propagandájukat mondják, ez sem egy jogállami megszólalás
- tette hozzá. Akik a történelmet tanulmányozzák, azok tudják, hol vannak ennek a történelmi gyökerei - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Érti a párhuzamokat és a vágyálmokat, de Magyarország ma demokrácia. Egy választás után pedig azon jogállami keretek között kell kormányozni, amit a jogrendszer lehetővé tesz - tette hozzá.
Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a 120 évvel ezelőtt született felvidéki politikus Esterházy Jánosra emlékezett. Részt vett a lengyel menekültek Magyarországra menekítésében, és elsőként emelt szót a katyni vérengzés ellen - tette hozzá.
Járjunk az ő nyomában, és ne csak a múltbeli lengyel-magyar együttműködésre emlékezzünk, hanem a legújabb kihívásokra is közösen válaszoljunk
- mondta Németh. Felhívta a figyelmet arra, hogy Esterházy János mindig is kiállt az emberi jogok mellett. A visegrádi együttműködésnek erre a lelki tartalomra is építenie kell - zárta szavait.
Rétvári Bence válaszában azt mondta, hogy Esterházy János a saját életére is küldetésként tekintett, és mindig kiállt a népek békés közép-európai együttélése mellett. Az Emmi államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a háború alatt a Gestapo, majd pedig a kommunisták üldözték Esterházyt.
A Club Aligát a baloldali pártok privatizálták, és ha Önt zavarná ez a jelenség, akkor nem fogott volna össze velük - így reagált Dömötör Csaba Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) felszólalására. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára jelezte, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb Balaton-fejlesztési programja zajlik jelenleg. Csak a Kisfaludy-program révén 44 szálloda és 139 panzió fejlesztése történt meg - tette hozzá.
Folyamatosan támadták a keleti vakcinákat, a polgármestereik arra buzdítottak, hogy ne adják be ezeket a vakcinákat, miközben az Önök háziorvosa megtagadja az oltások beadását, valamint aláírásokat is gyűjtöttek - így reagált Dömötör Csaba Oláh Lajos (DK) felszólalására. Önök már egyszer elégtelenre vizsgáztak gazdasági válságkezelésből, ezért hiteltelen, amikről beszélnek - tette hozzá. Önök 800 ezer embernek csökkentették a bérét és a nyugdíját - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Nem bővítették, hanem szűkítették a családtámogatási rendszereket, ingatlanadót vezettek be.
Az ingyenes parkolással kapcsolatos megjegyzése pedig azt mutatja, hogy újabb megrendeléseket szeretne Czeglédy Csabának.
Az, hogy Ön büntetést kapott, annak oka, hogy nem tartotta be az itteni szabályokat - mondta Dömötör Csaba Tordai Bencének (Párbeszéd). Ha úgy dönt, hogy balhézik, akkor pedig viselje a következményeit! - tette hozzá. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy soha nem volt ekkora béremelés az egészségügyi szektorban, mint most.
Ha nem lenne jól működő oltási terv itthon, akkor nem lennénk a második helyen az unióban az átoltottságot tekintve.
Azért állunk jobban, mert nem bíztuk Brüsszelre a vakcinabeszerzést - mondta az államtitkár. Azonnali nyitást követelt az MSZP, a Jobbik és a Momentum, míg Karácsony programokat hirdetett a hosszú hétvégére - mondta Dömötör. Önök többször is feleslegesnek ítélték a lélegeztetőgépek túl sok számát, máskor meg kevesellték - tette hozzá.
Ha Magyarországon kaotikus lenne az oltás, akkor hogyan lehetséges, hogy az unióban a második helyen állunk? - tette fel a kérdést Rétvári Bence Schmuck Erzsébetnek (LMP). Az Emmi államtitkára szerint nagyon sokan vesznek részt az oltás szervezésében, és pont őket becsmérlik most. Szólt arról is, hogy míg a baloldali kormányok idején az orvosok az utcára kerültek és csökkent a bérük, addig most 2010-hez képest hatezerrel nőtt az orvosok száma, és nőtt a bérük - ismertette az államtitkár.