Nyolc hazai Soros-szervezet megírta Jourovának, hogy kell döntenie

JOUROVÁ, Vera
Brüsszel, 2020. április 29. Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, értékekért és átláthatóságért felelős cseh uniós biztos a koronavírus-járvány miatt az interneten keresztül tart sajtótájékoztatót Brüsszelben 2020. április 29-én. Jourová bejelentette, hogy a bizottság hivatalos értesítő levelet küldött Lengyelországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított az igazságszolgáltatást érintő, február 14-én hatályba lépett lengyel szabályozások miatt. MTI/EPA/Reuters/Francois Lenoir
Vágólapra másolva!
Nyolc hazai Soros-szervezet közös dokumentuban támadta meg Magyarországot az Európai Bizottságnál - vette észre a Tűzfalcsoport Blog. Az ítélet megvan, ne legyenek kétségeink - kommentálta a lap. Vera Jourová, bizottsági alelnök éppen a napokban fenyegette meg újra Magyarországot és Lengyelországot.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság rendszeresen készít jogállamisági jelentéseket, ehhez idén is kikérték a tagállami civil szervezetek véleményét is. A Soros-hálózat lecsapott erre, szervezeteik közös dokumentumot nyújtottak be a Bizottságnak, majd közleményt adtak ki erről.

A közleményből kiderült mely szervezetek járultak hozzá a Magyarországot elítélő következő jogállamisági jelentéshez. "Merthogy ne legyenek kétségeink, az ítélet már megvan" - írja a Tűzfalcsoport. Ezek a szervezetek: az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet (EKINT), a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), és a Transparency International Magyarország.

Ezek a szervezetek mind, kivétel nélkül bevételük jelentős részét Soros Györgynek köszönhetik. "A támogatásért cserébe a legkevesebb, amit tehetnek, az a hazaárulás és a feljelentgetés Brüsszelben különféle válogatott hazugságokkal és ferdítésekkel" - írja a Tűzfalcsoport, ami felidézi, hogy az aláírók között van az az EKINT, amelynek igazgatója, Fleck Zoltán korábban kijelentette: „nagy valószínűséggel egy '22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után". Vagyis

egy olyan szervezet aggódik álságosan a jogállamiságért, amely hatalomra kerülése esetén felfüggesztené azt.

A Tűzfalcsoport cikke teljes egészében itt olvasható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!