A hitre építettem az egész életemet

Én a hitet, nem csak kulturális értelemben élem meg és gyakorlom, számomra ez nagyon fontos, mint egy alap, amire építem az életemet - mondja Létay Kiss Gabriella. A Liszt Ferenc-díjas operaénekes a Zeneakadémiára is így felvételizett, ahogy fogalmazott, megimádkozta. Azt mondja, ha nem vették volna fel, soha többé nem jelentkezik. Persze felvették, ahogy őt választották egy nyílt meghallgatáson is az Operaházban, amikor mellette több mint százan jelentkeztek. Azt mondja, az első hetekben csak nézte, hogy mikor kell próbára mennie, mikor lesz előadása. Három hónapot adott magának, hogy „túlélje". Azóta éppen 20 év telt el, a 2014/2015-ös évadban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet viselte. Fellépett többek között Bergamóban, Veronában, Montrealban és Abu-Dzabiban. 2006-ban a Hungaroton világpremierként adta ki César Franck összes dalát az ő előadásában. Az sem törte meg a karrierjét, amikor pályája elején a mezzo helyett szoprán szerepeket kezdett énekelni. A világjárvány okozta helyzetben is rendkívül aktív, tele van energiával. Sokat gyakorol egyedül, és elkezdett festeni.

A teljesen üres nézőtér mögötti folyosón beszélgetünk, óriási a csönd. Nem túl felemelő látvány,
felteszem, még önnek sem, aki a szerepei miatt hozzá van szokva a drámákhoz...

Amikor tavaly márciusban mindent beszüntettek, akkor jöttek volna az előadásaim. Három szerep az
elkövetkezendő három hónapban.

Készültem, egyszer csak szóltak, hogy „függöny le". Na az nem volt egy egyszerű és könnyen feldolgozható helyzet.

A tavalyi évad háromnegyede - ahogy ennek az évadnak is - mintha nem is lenne.

Létay Kiss Gabriella Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jól érzem, hogy az első hullámot nehezebben élte meg?

Igen, amikor az ember dolgozik, készül, és hirtelen „lekapcsolják a villanyt" és a folyamatot elvágják, az nagyon nehéz. Mi, szólisták nem munkaviszonyban vagyunk, hanem azokra a felkért szerepekre, előadásokra készülünk, amire szerződtünk az adott évadban. A járvány nem csak a művészeket, gyakorlatilag minden embert érzékenyen, adott esetben drámaian érint nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. De sajnos ez van. Volt egy fél évem, ami nagyon nehéz volt. Nem szívesen beszél az ember erről. Próbáltam elterelni a gondolataimat, és elkezdtem festeni. Tizenéves koromban a művészeti iskolában a hangszeres képzés mellett szobrászatot és grafikát is tanultam, de a festést még eddig soha nem próbáltam ki.

2020 decemberében karácsony előtt megfestettem az első képemet. Annyira tetszett másoknak, hogy ezen felbátorodva festettem még két más témájú képet.

Létay Kiss Gabriella festménye Fotó: Csudai Sándor - Origo

Persze ezeket senki ne úgy nézze, mint egy profi műalkotást, mivel ezt én nem tanultam.

Mennyire szeret egyedül készülni?

Én az a típus vagyok, aki szereti a műhelymunkát, korrepetitorral dolgozni, de nagyon szeretem a házi
színpadi próbákat is, persze akkor szabadulok föl igazán, amikor a színpadon vagyok. Legjobban azt szeretem, ha bent próbálhatok.

Mert hogy az akusztika is nagyon fontos?

Teljesen más itt bent, mint otthon.

Szükségem van arra a két-három, vagy akár négy órára, amit teljes mértékben a munkára összpontosítva tölthetek.

Ha otthon vagyok, akkor van, ami elvonhatja a figyelmemet. Nekem ez a munkamódszer vált be.

Vannak olyan énekesek, akik amikor új színpadon lépnek fel, körbejárnak, és ha a szerep más
helyet is kívánna, ők csak egy adott ponton énekelnek, mert ott szól szerintük a legjobban. Ön is
közéjük tartozik?

Nem annyira. A régieknél ez jellemzőbb volt. Nekem is volt, hogy szóltak, hogy „az ott jobban szól".

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendező vagy az énekesek?

A rendező nem, inkább az énekesek. Hogy „tudod, a színpadnak az a pontja a legjobb akusztikájú?
Vagy a díszlet onnan dobja legjobban vissza a hangot!" Ez segítség, amit kívülről kap az énekes.

Elfogadta ezeket?

Persze, nekem nagyon fontos a külső pozitív szakmai javaslat, kritika, instrukció. Kis is szoktam kérni a
véleményét a kollégáknak, és aztán azt igyekszem beépíteni.

Azt mondja, „a pozitív kritika"? Ezek szerint Önt vissza tudja vetni egy rosszkor, rosszul elhelyezett mondat?

Igazából arra céloztam, hogy ha valaki pozitív szándékkal mond valamit. Vagyis a hangsúly a
szándékon van. Ma bárki könnyen hangot tud adni a véleményének, akár ért hozzá, akár nem.

Ezt a változást leginkább a zenei világban tapasztalja?

Nem. Sajnos mindenhol előfordul. Például szeretjük a Tv2-n futó Exatlont. A lányom folyamatosan
mondja, hogy a közösségi oldalakon milyen sértő, számomra vállalhatatlan kommentek vannak.

A közösségi médiában mindenki bátrabb lehet?

Régen talán ezt jobban lehetett szűrni. Nagyon sok emberből negatív impulzus jön ki a névtelenség
mögé bújva.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jó, de gondoljon bele: jön valaki, aki, mondjuk, az életében nem tanult zenét, operát sem hallott sokat, de egy felületen megmondhatja egy előadás után, hogy „az a rész ott, na, az nem is volt olyan jó", ettől lehet, hogy többnek érzi magát...

Értem, és ez nem jó így! Én soha nem voltam kiemelkedő sportoló, még ha mentem is versenyekre. De ha én megmondanám valakinek, aki ért hozzá, hogy azt a gerelyt hogyan kell hajítani, akkor én onnantól kezdve nem lennék hiteles abban a témában.

2001-ben került az Operaházba, úgy, hogy egy évvel korábban megnyerte a Magyar Rádió
énekversenyét. Mit jelentett ez Önnek?

Nagy dolog volt az az első helyezés. A nővérem meg a sógorom révén eljutottam Rőth Mártához,
akinél ők tanultak. Ő tette le az alapjaimat. Németországban egy elismert énekesnő volt, egy
drámai szoprán, és azt kérdezte tőlem, hogy gondoltam-e arra, hogy felvételizzek a Zeneakadémiára. Én visszakérdeztem, hogy „lát-e bennem ekkora tehetséget? Azt mondta, hogy „igen". Aztán felkészültünk.

Én a hitet nem csak kulturális értelemben élem meg és gyakorlom, számomra ez nagyon fontos, mint egy alap, amire építem az életemet.

A felvételit megimádkoztam, és azt mondtam, ha ez tényleg Istentől van, akkor ezt rábízom. Felvettek elsőre. Ha nem így történik, én többet nem próbálkoztam volna. Amikor megnyertem az énekversenyt, többen bátorítottak, hogy menjek el meghallgatásra az Operaházba. Amikor bekerültem, az nagyon kemény volt. Olyan volt, mint amikor valakit úgy tanítanak meg úszni, hogy bedobják a mélyvízbe. Egyébként én így tanultam meg úszni, csak nem dobtak, én mentem be. Az Operaházban azért kaptam segítséget.

Rögtön szerepet kapott, nem is egyet!

Eljöttem egy nyilvános meghallgatásra. Győriványi-Ráth György nyitott egy operastúdiót, ahová
fiatalokat vett fel. Oberfrank Géza volt ennek a vezetője. Nagyon tisztelem, és nagyon hálás vagyok
neki. Ő akkor már nem nagyon vezényelt a nagyszínpadon, inkább az operastúdiósokat tanította. Azokat a darabokat, amelyeket színre vittünk, ő vezényelte. Óriási szeretettel foglalkozott velünk. Nagyon jó instrukciókat adott, mind szerep, mind zenei megformálás tekintetében. Visszatérve a bekerülésemre: néztem a kiírásokat, - akkor még naponkénti volt a próbakiírás, hogy kinek hol és milyen próbái lesznek. Tényleg nehéz volt, mivel nem láttam át, hogyan működik a színház. Azt mondtam, ha az első három hónapot túlélem, akkor mindent túl fogok.

Részlet a Mefistofele című előadásból, amelyben Létay Kiss Gabriella Fotó: Csibi Szilvia /Magyar Állami Operaház

Beszélt már arról, hogy a vallás milyen fontos az életében, 16 évesen meg is tért. Ez utóbbi egy
kikövezett út egyik állomása volt?

Nem, inkább azt mondanám, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy keresztény családban nőhettem
fel, és gyerekkoromtól nagyon jó közösségbe járhattam.

Minden embernek a saját döntése az, hogy komolyan átadja-e az életét Jézus Krisztusnak, vagy máshogy éli az életét. Ez egy személyes döntés.

Nem volt nekem a megtérés egy kötelező dolog, viszont onnantól kezdve, hogy letettem az
életemben egy alapkövet, minden döntésemet ez határozza meg, erre alapozok mindent.

Volt, akivel nagyon szeretett együtt játszani?

Nagy szerencsém volt, hogy a pályám elején olyan művészeknek lehettem a partnere, mint Berkes
János, Bándi János, Kováts Kolos, Gregor József, Kelen Péter, Fried Péter, Kalmár Magda. De
énekeltem kis szerepben kezdőként Lukács Gyöngyivel is.

Amikor a mezzo szerepek helyett egy idő után szoprán szerepeket kezdett énekelni, az mekkora
váltás volt? Egyáltalán ez a saját döntése volt, vagy belekényszerítették?

Abszolút az én döntésem volt. A Zeneakadémián ez még nem volt tudatos. Egyidejűleg tanultam szoprán és mezzo áriákat.

Ez a hangterjedelemben egy komoly váltás. Ön egész egyszerűen felmérte azt, hogy bizonyos
technikai megoldásokat – mondjuk így leegyszerűsítve – szebben meg tud oldani a váltással?

Több fejlődési lehetőségem volt szopránként, mint mezzóként. A hangom fölfelé nyílt, és mezzóként nem tudtam volna úgy kiteljesedni.

Ez egy tanulás volt. Én most is ugyanúgy tanulok, és nem csak azért, mert új szerepeket kapok. Ha egy régi kerül elő, azon is technikailag ugyanúgy dolgozom, mint egy új szerepen.

Részlet a Manon Lescaut-ból, amelyben Létay Kiss Gabriella Manon Lescaut-t alakítja Fotó: Csibi Szilvia /Magyar Állami Operaház

Van úgy, hogy újraértelmez egy szerepet, amit néhány évvel később újra énekel?

Biztos. Érzelmileg is fejlődök, változok.

Céltudatos ember?

Szerintem alapvetően az vagyok. Művész is, és céltudatos is.

A kettő nem zárja ki egymást!

Nálam a céltudatosság nem azt jelenti, hogy mit akarok elérni az életben, hanem azt, hogy a feladatomat a tőlem telhető legmagasabb szinten interpretáljam hangilag és színészileg.

Részlet a Manon Lescaut-ból, amelyben Létay Kiss Gabriella a címszereplőnőt alakítja Fotó: Csibi Szilvia /Magyar Állami Operaház

A sikerek, mit gondol, elérték önt, vagy tudatosan építette a karrierjét?

Szerintem ebbe megint bejön a hitem: én nagyon hálás vagyok azokért a szerepekért, amiket
elénekelhettem, és bízom benne, hogy lesz még sok. Nagyon sok munka van egy-egy teljesítményem
vagy szerepeim mögött. A munka részét nem tudom megspórolni. De igazából nem volt tudatosan
felépítve, hogy ezekkel a szerepekkel kezdek, és ide jutok... Sokan építik így, nálam nem így volt. Volt
egy-két szerepvágyam, és még van is.

Elárulja, hogy melyek ezek?

Nem! (nevetés)

És van olyan szerep, amit esetleg – ha nem is un, de – szüneteltetne? Mondjuk, a Pillangókisasszony, amelyet nagyon sokszor adott elő.

Nem, azt nagyon szeretem. Megint fel kéne turbóznom, de szívesen énekelném. Nem lehet unni,
mert annyira sok mondanivaló van benne, annyi mélység...

Volt olyan szerep, amit önre erőltettek?

Volt olyan, amit először nem akartam, most meg az egyik kedvencem. A kérdésre válaszolva, volt
ilyen. Sok függ attól, hogy ki a rendező, és vele milyen együtt dolgozni.

Önnel mennyire könnyű együtt dolgozni?

Úgy vettem észre, hogy szeretnek velem dolgozni azok, akik szeretik az aprólékos és a nem felszínes
munkát.

És volt olyan, akivel önnek nehezebb volt?

(Hosszú hallgatás) Egy-kettő talán. De ez nem jött ki, csak lehet, hogy nem volt akkora összhang, mint
a többi rendezővel.

Forrás: Emmer László / Magyar Állami Operaház

Mit gondol, ezt ön érezte így, vagy a kívülállók is láthatták?

Hangot egyszer adtam csupán ennek, de ez egyáltalán nem jellemző rám. Volt olyan, akivel tovább
tartott, amíg egymásra találtunk.

Nekem nagyon fontos a szerepek megformálásában, hogy azzá váljak a színpadon, akit alakítok. De eközben a magánéletemben nem ugyanaz a személy vagyok, mint akit eljátszok.

Mégis fontos, hogy teljes mélységében bele tudjak helyezkedni a szerepbe. Először ezt
nagyon nehéz volt magamban rendezni.

Hogyan készül egy szerepre? Először értelmezi az adott szerepet, és csak azután foglalkozik a
hangokkal, vagy rögtön énekli is?

Számomra fontos, milyen szereplőt kell megformálni. Ez érdekel. Nekem lényeges bármilyen előadó-
művészetben, hogy a lelkemet ragadja meg az előadás, az előadó. Az a fontos, hogy megérintsen, és
végigfusson rajtam a hideg, vagy belém hasítson. Nagyon erős érzelmeket kell, hogy belőlem
kiváltson.

Ilyenkor egy-egy hamis hang is belefér?

Abszolút! Sőt, csúnya hang is. Az kell. Úgy sír az ember, ha van egy mélyről jövő fájdalom. Azok a
drámák, amelyek ezekben a darabokban vannak, azokat érezni kell.

Csak akkor van értelme, ha átélem én is, és a hallgató is.

Ennek az érzelemátadásnak kell megszületnie egy előadáson élőben. A
világukban sok a felszínesség, mivel a dolgok súlyát csak akkor érzik át az emberek, amikor velük
történik meg.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hogy tudja ezt levetkőzni egy-egy darab után?

Nagyon nehezen. Az Angelika nővér egy nagyon jelentős szerepem volt, remélem, még lesz. Ott

a premieren alig tudtam meghajolni. Rövid ideig is voltam kint a függöny előtt, mert kitört belőlem a sírás. Nagyon nehéz.

A legtöbb előadás után szükségem van egy órára, ilyenkor ki vagyok merülve. A családomhoz ezt már nem viszem haza. Van, hogy fizikailag másnap is gyenge vagyok, de érzelmileg nem. Vannak olyanok, akik azt mondják, ha benne vannak egy szerepben, akkor úgy élik a mindennapjaikat. Én nem.