Saját anyját rabolta ki egy kiskőrösi férfi

Vágólapra másolva!
Egy kiskőrösi férfi pénzt kért az anyjától, de az nem adott neki, ezért kirabolta a munkahelyét. Az asszony próbálta megállítani a fiát, de nem járt sikerrel.
Vágólapra másolva!

A férfi egy házban élt az anyjával Kiskőrösön. Évek óta alkoholista volt, az anyja tartotta el, tavaly augusztusban a munkáját is elvesztette. Szeptember 3-án a férfi elment ahhoz az üzlethez, ahol az anyja dolgozott, és 200 forintot kért tőle. Az asszony nem adott neki pénzt, mondván azt úgy is alkoholra költené.

A férfi ekkor odament a kasszához, az asszony azonban megelőzte, és egy partvissal a kezében a testével védte a pénztárgépet.

Forrás: Ügyészség.hu

A férfi két kézzel meglökte az anyját, aki elvesztette az egyensúlyát és hátrébb lépett. Ezt kihasználva a férfi kivett kasszából 1500 forintot.

Az asszony a partvissal ráütött a kezére és gázspray-vel is lefújta, hogy ne tudjon több pénz kivenni a kasszából. Megpróbálta visszaszerezni az ellopott pénzt a fiától, de csak az egyik 500-ast sikerült megszereznie. A rabló elmenekült. Az ügyészség rablással vádolja a férfit. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!