Nem engedjük el a rászorulók kezét járványhelyzetben sem! – ezt a mondatot tűzte zászlajára az Ökumenikus Segélyszervezet több mint egy évvel ezelőtt, amikor még nem is sejtettük milyen hosszú és nehéz lesz ez a „vírusos" időszak. Hogy a Segélyszervezet jelmondata mit jelent a hétköznapokban, azaz a járványidőszakban végzett segítő munkáról, a Segélyszervezet rendszeresen beszámol közösségi oldalain is. Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházába most Iszak Eszter és Gyurta Dániel látogatott el.
"Azért jöttünk el egy hétköznap délelőtt, hogy megmutassuk: a segítségre, egész évben szükségvan!
– mondja a szervezet közösségi oldalán megosztott videóban Gyurta Dani, Iszak Eszter pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a videó nézői is bármikor tudnak segíteni, akár adománnyal, akár adójuk 1 százalékával.
Az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyermekek ezreit támogatja országszerte Kapaszkodó gyermekfejlesztő programján keresztül. Ennek keretében a szervezet egyéni és közösségi foglalkozásokkal segíti a gyermekeket a szegénység okozta hátrányok leküzdésében.
– A Biztos Kezdet Gyerekházakban egészen csecsemőkortól segítik a hátrányos helyzetű gyermekeket és családjukat. A gyermekek kezét a Segélyszervezet a járványhelyzetben sem engedte el:
ha kell online vagy telefonon keresztül maradt kapcsolatban a családokkal,
még azokban az időszakokban is, amikor a járványveszély miatt egy-egy intézményét ideiglenesen be kellett zárni – írja közelményben az Ökumenikus Segélyszervezet.
A járvány gazdasági következményei miatt még nehezebb helyzetbe került családokat a Segélyszervezet kiemelten támogatja, illetve segítséget nyújt(ott) a digitális oktatási rend alatt azon gyereknek, akik nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel vagy interneteléréssel.