Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Egy próba szünetében beszélhetünk, ami furán hangzik, de jó hír, mert így legalább már szól a zene. Sokáig, ha jól tudom, a zenekar tagjai online megbeszéléseket tartottak csupán. A személyes találkozó és a közös muzsika erőt ad?
Az kedv, a lendület, az optimista bizalom létezik bennünk. Volt, hogy bezárt próbatermek miatt nem tudtunk személyesen találkozni.
Az, hogy a személyes próbák megtörténhetnek, mindannyiunknak erőt ad. És még ennél is fontosabb, hogy mivel van felkérésünk, így van munka, feladat.
Ez sokat jelent. Készülünk egy koncertre, amelyet ugyan csak online lehet majd követni, de akkor is van feladatunk. Addig, amíg van kinek muzsikálni, addig meg lesz a hév és az akarás is. Mindenkinek optimista bizalommal kell a jövőbe nézni, mert különben nem tud kilábalni ebből az egészből. Mindig a megoldást kell keresni, és tenni érte.
A már említett online koncert mellett, mi az, amire még készülnek?
Nemrég jelent meg egy lemez, az LGT zenekar jubileumi 50. évfordulója apropóján. A Csík zenekart az a megtiszteltetés érte, hogy ezen az albumon együtt játssza velünk a régi LGT-dalokat Presser Gábor és Karácsony János „James".
Nem volt a lemeznek igazi, élő bemutatója, de idén nyár végén tervezünk egy nagy turnét az országban, ennek a lemeznek a bemutatása kapcsán.
Ez az, ami egy komolyabb feladat ebben az évben. Természetesen vannak olyan programtervek, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Például,
nyitnak az iskolák, tartunk majd órákat a nemzeti összetartozás, a 100 éves trianoni békekötés kapcsán, amelyek a magyar történelem fontos pillanatait mutatják be a gyerekeknek a zenén keresztül.
Én úgy hiszem, hogy a nyáron azért kinyílnak majd a kapuk mindenki számára.
Az interjú előtt összeszámoltam a Csík zenekar lemezeit. 11-et találtam, ezt a számot mondanám, de persze javítson ki, ha tévednék! Számolják még egyáltalán?
Az az igazság, hogy nem tudom pontosan, hogy mennyi van, pedig tudnom kéne. Lehet, hogy ön tudja jól. A működésünk elején jelent meg két kazettánk is. Úgyhogy, jobban belegondolva, a szám, amelyet említett, a 11, csak a CD-kre vonatkozhat.
Ha már egy kicsit visszaugrott az időben: a zenekar 1988-as alapítása óta mi változott a legtöbbet a zenében?
A zenénk annyiban változott, hogy egy kicsit igazodott a világ ilyen-olyan divatjai szerint.
Amit mi mindig is fontosnak tartottunk, az a magyar népzene és a népzene továbbadása.
Mi városi fiúként tudjuk, hogy milyen a városi élet, hogy milyen zenei divatok élnek. Ehhez alkalmazkodva szeretjük továbbadni a falusi emberek érzéseit. Ezért választottuk a könnyűzene, úgymond a városi folklór stílusait. A zenei feldolgozásokat pedig azért készítjük, hogy azzal közelebb hozzuk az emberekhez a népzenét, mondjuk az alternatív rock vagy egyéb könnyűzenei számok átiratával. Változtak az emberek is, hiszen generációk cserélődtek, hogy úgy mondjam, és a divatok, ízlések is valamilyen szinten változtak, de a jót mindig is szerették az emberek. Az a legfontosabb, hogy mindig igényes, jó zenét tudjunk csinálni.
Érdekes, hogy arról beszél, hogy „városi fiúkként", miközben korábban, jó pár évvel ezelőtt azt mondta, hogy a vidéki zenekarok közül egyedül önök voltak azok, akik tudták állni a versenyt a budapestiekkel. Érzi a kontrasztot?
Azért is fontos ez, mert az első kezdeményezések, a táncházmozgalom, a népzene újragondolása, újramuzsikálása, a falusi zene városiassá tétele, az Budapesten kezdődött, a Kassák klubban, a Sebő együttessel. A budapesti fiatalok egyre inkább kérték a népzenei dallamokat, többet akartak megismerni, ez inspirálta az első táncházas zenészeket, hogy utánajárjanak, és gyűjtésekre mentek, és egyre hitelesebben igyekeztek megtanulni a falusi zenészektől hallott dallamokat a tőlük látott technikák alapján. Egyfajta lemaradásban volt a vidék, mert ott később indult el ez a folyamat.
Bár nagyon sokan úgy gondolják, hogy a kultúra összpontosítva van, Budapesten zajlik, mégis nagyon sok vidéki zenekar alakult és dolgozott, akik jó szintre tudták ezt vinni. Ezek közé tartozott a Csík zenekar is,
hiszen mi voltunk az egyik olyan zenekar, amely 2000-ben a sydney-i olimpián - sok más neves előadóművésszel együtt - képviselhettük Magyarországot a sportrendezvények közepette. Nagy munka volt az, hogy utolérjük a korábban alakult és magas színvonalon játszó budapesti zenekarokat.
Az, hogy az olimpián zenélhettek, áttörést jelentett a zenekar életében? Megismerte önöket a világ?
Nem elsősorban a világ ismert meg minket, hanem Magyarország. Olimpiákon mindig viheti a maga kultúráját egy adott ország, mi a részesei lehettünk ennek. Ez tényleg nagyon nagy dolog volt. A munkánk elismerésének, megbecsülésének éreztük. Nekünk ez megtiszteltetés volt. Úgy hiszem, hogy helyt tudtunk állni. Ha nem is egy mérföldkő, de olyan szempontból egy meghatározó jelentőségű dolog volt, hogy nem lehetett már ezután rosszabb minőségű produkciókat csinálni, hanem valóban megfelelő igényes szintet kellett nyújtani. Ez minket is jobb munkára sarkallt.
A zenekar összetétele többször változott 33 év alatt. Azt mondhatjuk, hogy a mostani felállás a legsikeresebb?
Ez a felállás 16-17 éve így működik. Ez igen nagy szó. A zenekar minden pillanatában a tagok a maguk módján megpróbálták megtenni a maximumot, de valóban,
a mostani többféle szempontból is a legjobb, mert nemcsak a népzenét ismerik jól, hanem a hangszertechnika-tudásuk is kiemelkedőbb.
Illetve a másfajta zenei műfajokban való jártasság – itt most a könnyűzenei dolgokra gondolok – is nagyobb. Például Szabó Attila muzsikált a Kispál és a Borz zenekarban, így a könnyűzenében is jártas. Ez a fajta zenei jártassága is sokat segített abban, hogy a zenekar egyre népszerűbb legyen a könnyűzenei feldolgozásai kapcsán. Mindenki a saját tudásából hozzáteszi azt, amit tud, és ha bármelyikünk hiányozna, az kevesebbé tenné a produkciót. Így teljes az egész.
Ha megnyitjuk a honlapjukat, ott azt olvashatjuk: „A jelenkor művészetévé, élő városi folklórrá varázsoljuk csodás örökségünket, a magyar népzenét". Azt gondolom, hogy ennél pontosabban nem is lehetne megformálni azt, amit önök képviselnek. Felteszem, ezt a zenekar közösen fogalmazta meg?
Nehéz ezt igazán jól megfogalmazni, nagyon sokan próbálták definiálni. Változik a világ, mindig tudni kell, hogyan tegyünk a közönségünk kedvére, miközben azért nemcsak a közönségünk öregszik, hanem mi magunk is, és a zenei világ halad előre. Mindig ki kell találni egyfajta zenei világot, amit érdemes a közönségnek mutatni. Teljesen új dogokat az ember nem mindig tud kitalálni.
Néha az a legnehezebb, hogy meg tudja tartani az ember a korábban már említett színvonalat. Ha ez sikerül, az többet jelent, mintha mindig újat találnánk ki, főleg egy olyan zenekarnál, mint a Csík zenekar, amely Prima Primissima-díjas, Kossuth-díjas, és még sorolhatnám,
hogy milyen díjakkal büszkélkedhet.
Korábban a sydney-i olimpia, most pedig a díjak kapcsán beszél arról, hogy egyre jobban oda kell figyelniük arra, hogy magas színvonalon zenéljenek. Ez nagy nyomást helyez a zenekarra?
Egyébként meg ennek természetesnek kell lennie.
Nem díjak motiválnak, nem a díjakért dolgozik az ember, hanem a közönségért, és azért a jó érzésért, amelyet a közönség szeretete ad.
Egészségesebb ez a motiváció. Persze ehhez ki kell találni, hogy mit is adjunk a közönségnek. Heten vagyunk, mindig kipattan valakinek valami a fejéből. Én bízom abban, hogy mindig lesznek új gondolatok. Az egyik zenész kollégánk most is egy új ötlettel állt az agrárminisztérium egyik képviselője elé. Azt mondta, a pandémia idején a zenészeknek legyen alkalmuk muzsikálniuk a piactereken, vagy a városok forgalmas részén legyenek utcazeneszerű koncertek. A piacokon aztán tényleg sokan járnak. Egy ilyen jó ötlet már lehetőséget ad, hogy mi is ott legyünk. El is kezdtünk olyan számokon gondolkodni, olyan népzenéken, amik odavalók. Az ilyen ötletek viszik előre a dolgot.
A közönség előtt biztosan kiderül, hogy melyik zene jó, melyik nem. Amikor nem koncertteremben játszunk, ahol meg vannak adva a technikai feltételek, hanem akusztikusan, na ott derül ki, hogy mennyire vagyunk ügyesek,
és mennyire tesszük jól a dolgunkat.
A közönség reakciói határozzák meg a repertoárjukat? Amit nagyon szerettek, azt többet játsszák, amit ne adj' isten kevésbé, azt ritkábban?
Ez egy vegyes dolog, mert mindig az adott helyszínek határozzák meg. Más szabadtéren játszani, és más egy színházteremben. Van fontos része a repertoárunknak,
vannak olyan dalok, amelyek nélkül nem lehet a koncertet megcsinálni, annyira elvárja a közönség, hogy szinte azért megy oda, hogy azt meghallgassa.
Van olyan, amit mondott is, hogy játsszuk-játsszuk, de nem az a fajta jól sikerült dolog, megint más meg már bele se fér. Ez egy vegyes dolog, sokszor a műsorszerkesztés is maga egy műalkotás. Ha jól vannak a számok odatéve, jó sorrendben, az már egy jó szellemi alkotás.
Koncert közben is változtatnak a sorrenden, vagy akár tesznek be olyan számot, ami nem volt betervezve?
Olyan is volt már, de leginkább akkor változtatunk a sorrenden, ha valamilyen technikai probléma adódik, mondjuk, valakinek elszakadt a húrja, vagy nem működött a mikrofon. Ezenfelül maximum annyit változtatunk, hogy egy szólót vagy improvizatív dolgot egy kicsit hosszabban adunk elő. Az alapkoncepción azért nem szoktunk változtatni.
Van kedvenc száma, amelyet nagyon szeret játszani?
Nekem akkor kedves egy szám – és ez más zenekar produkciónál is így van – ha valóban érződik benne a zenei kreativitás, a hangszertechnikai virtuozitás, a lírai érzés, amely megérinti az embert. És persze az a fajta szövegtartalom, amely miatt az emberek szívesen hallgatják, vagy akár slágerré tud válni.
Ha hallunk egy olyan számot, ami tetszik, akkor azt a mi népzenei motívumainkkal feldolgozzuk, és a saját zenei ötleteink alapján játsszuk.
Az Én vagyok, aki nem jó, nekem nagyon kedves, vagy az Ez a vonat ha elindult, hadd menjen, és a legutóbbi LGT-lemezen az Áldd meg a dalt. Ezek olyan szép dalok, amik nekem sok szempontból fontosak.
Az összetartozás éve kapcsán már beszélt arról, hogy iskolákba fognak menni. Tudom, hogy ez fontos a zenekar életében, kérem, beszéljen még arról, hogy milyen formában nyilvánulnak majd meg ezzel kapcsolatban!
Ez egy érdekes és egyben nehéz feladat, mert nagyon sok hasonló produkció született már, és nagyon fontos, hogy a gyereket mennyire tudja megérinteni az a zenei világ, amit mi játszunk. A mai modern világban, a technológiai csodák miatt, a telefonok, a számítógépek világában nem könnyű nagyon régi zenével közelíteni hozzájuk. Ebben a műsorban megszólaltatunk kuruc dalokat pont úgy, mint első világháborús katonadalokat.
Nagyon sokféle zene megszólal, a magyar történelem fontos pillanataiból idézünk. Erre mindenképpen szükség van, hogy a gyerekek tudják, hogy mi az, amire büszkék lehetnek. Büszkék lehetnek arra, hogy magyarok, és nem csak a zenénkre gondolok
- ami egyébként önmagáért beszél itt a Kárpát-medencében, hiszen rendkívül színes és sokoldalú - hanem a történelmünk nehéz pillanataiban való kitartásra. Fontos annak megélése, hogy a nehézségek ellenére is még mindig itt vagyunk. A zenéken, a verseken, a táncainkon keresztül élményszerűen tudjuk átadni ezeket az igazán fontos gondolatokat. Ezért is fontosak ezek az órák, és ezért is nehéz ezt jól csinálni. A népzene az életünkké vált az elmúlt évtizedekben, és ezt tovább kell adnunk. A gyerekek sokkal őszintébben fogadják ezeket a produkciókat, és ők azok, akik a legfogékonyabbak.
Minket a hazaszeretünk bölcs, higgadt gondolkodásra késztet.
Nagyon sokszor a politikai életben és a kultúrában is túlzásokba esnek, nekünk bölcsen, higgadtan kell a tudásunkat továbbadnunk. Ez a Csík zenekar igazi mondanivalója: amit adunk, az értékes kell, hogy legyen, és erre kell, hogy neveljen mindenkit.
