Az egyetem elvárásait is képtelen volt Karácsony Gergely teljesíteni, hazudozásba menekült

Gyurcsány Ferenc, DK, Demokratikus Koalíció, Karácsony Gergely, főpolgármester
Vágólapra másolva!
Hiába kértük meg Karácsony Gergelyt, hogy mutassa meg a félbehagyott doktoriját, erre nem volt hajlandó. A tudományos pályán őt segítő Lánczi András korábban azt írta: a kirúgás szélén lévő főpolgármester azzal hitegette, hogy nem sok van már hátra a befejezéséhez, aminek következtében haladékot adott neki. Csakhogy semmi nyoma annak, hogy a doktoriból bármi elkészült volna: a jelek szerint Karácsony Gergely még arra is képes volt, hogy az egyetemi karrierjének megmentése érdekében megpróbálja becsapni a professzorát. Mivel az elvárásokat képtelen volt teljesíteni, és ahogy az életében semmit sem tudott végigcsinálni, az egyetemi éveit sem - így hazudozásba menekült.
Vágólapra másolva!

"2012-ben személyesen közöltem vele, hogy emiatt (a doktori cím megszerzésére előírt nyolc év lejárt Karácsonynál - szerk.) az egyetemi állását meg kell szüntetnem. Mivel továbbra is azt állította, hogy a doktori dolgozatának már nincs sok híja, azt ajánlottam fel neki nagyvonalúan, hogy menjen el fizetés nélküli szabadságra és nyújtsa be a doktoriját" - a napokban így emlékezett vissza Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora arra, hogyan adott egy utolsó utáni lehetőséget a doktori fokozatért küzdő Karácsony Gergelynek.

Karácsony azonban nem élt a lehetőséggel, és végül el kellett tanácsolni a doktori iskolából. Lánczi András szavaiból az tűnik ki: miután a nyolcéves időszak lejártát követően közölte a rossz hírt, tanítványa azzal kezdte hitegetni, hogy nem sok kell zárómunkájának a befejezéséhez.

Csakhogy ez a teljes történet megismerését követően nem tűnik túl életszerűnek. A baloldali politikus ugyanis két év haladékot kapott, és ha valóban annyira jól állt volna, mint amennyire állítja, akkor ennyi időnek elégnek kellett volna lennie a befejezésre. Mivel Karácsony jó eséllyel hazugsággal próbálta menteni az egyetemi karrierjét, egész egyszerűen azt lódította professzorának, hogy már éppen hogy kész van a doktorija, e-mailben arra kértük,

mutassa be a félbehagyott doktoriját.

Egyetemi mentorát is átverhette Karácsony Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

A kérés, úgy gondoljuk, teljesen jogos, hiszen amennyiben tényleg kevés híja volt a doktorijának, akkor azt könnyedén be tudná mutatni a nyilvánosságnak. Csakhogy ez nem történt meg, cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre, hiába kértük ki az állítása szerint szinte kész doktoriját.

Így meglehetősen erős a gyanú: a dolgozat gyakorlatilag nem létezik.

Mint ismert, a főpolgármester 2000-ben, miután az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szociológiadiplomát szerzett, a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte meg első doktori képzését, ahonnét eltanácsolták, mivel nem teljesítette a tudományos képzés előírásait.

Ezt követően 2004-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetében próbált szerencsét, ahol Lánczi András segítette. Bár nem volt sem nyelvvizsgája, sem tudományos fokozata, mégis tanársegédként, majd 2008-tól adjunktusként dolgozhatott az egyetemen. (Ahogy az Origo korábban megírta, hamisan állította a Facebookon, hogy van középfokú nyelvvizsgája - kiderült ugyanis: nincs.)

Ahogy az a fentiekből is kiderült, a jogszabály által előírt nyolc év alatt nem fejezte be a doktori dolgozatát (sem), és így nem szerzett doktori fokozatot sem, így a professzor kénytelen volt elbocsátani az intézményből.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!