A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Órákig fogva tartottak és kínoztak egy férfit Budapesten bosszúból

A pincelakás bejárata.
A pincelakás bejárata.
Vágólapra másolva!
Egy VII. kerületi pincelakásba csalta ismerősét egy 36 éves férfi, miután elhatározta, hogy bosszút áll rajta, mert a volt barátnője azt állította, hogy a férfi évekkel korábban megerőszakolta őt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a 36 éves férfi volt barátnője azt állította, hogy

egy közös ismerősük évekkel korábban megerőszakolta.

2019. május 27-én délután a férfi találkozott az említett férfival, mert elhatározta, hogy bosszút áll rajta.

Azt mondta az ismerősének, hogy éppen szülinapot ünnepel. Leitatta és egy VII. kerületi pincelakásba kísérte,

ahol a 36 éves férfi egy 42 és egy 30 éves férfival lakott együtt.

A pincelakás bejárata Forrás: ugyeszseg.hu

A lakásban a férfi és 42 éves lakótársa is rátámadt. Ütötték-verték, ahol érték,

majd felhívták harmadik lakótársukat. Amikor a 30 éves férfi is hazaért, ő is becsatlakozott a védekezésre képtelen férfi elleni támadásba, akin már látszottak a verés nyomai.

Különböző módon, órákon keresztül bántották, amit a 36 és a 42 éves férfi fel is vett a telefonjával.

Az előbbi egy égő cigarettacsikket is elnyomott a férfi testén. Az áldozat könyörgött, hogy engedjék el, végül késő este kitették a szomszéd ház kapujába. Egy arra sétáló meglátta és azonnal hívta a mentőket.

A rendőrség helyszíni fotója Forrás: ugyeszseg.hu

A férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A támadókkal szemben a Fővárosi Főügyészség társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés, valamint aljas indokból, a védekezésre képtelen sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt nyújtott be vádiratot a bíróságon.

Mindhárom férfival szemben azt javasolják, hogy ítéljék őket börtönbüntetésre és tiltsák el őket a közügyektől is. A 36 és a 42 éves férfit letartóztatták, most mindketten bűnügyi felügyelet alatt állnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!