A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az iskolai tanulóknak indított egy programot. Azzal a kaposvári iskolával is szerződést kötött, ahol a tanár dolgozott. A megállapodásban az iskola vállalta, hogy csoportonként heti kétszer egy órában biztosítja a gyerekek szakszerű edzését.
A szövetség az edzőknek tiszteletdíjat adott, a gyerekeknek pedig nem kellett fizetniük érte.
Annak ellenére, hogy nem kellett tagdíjat fizetni, a tanár 2014-től 2020-ig minden évben küldött egy tájékoztatót a szülőknek, hogy havonta mennyibe kerül nekik, hogy a gyerekük részt vesz a programban.
Eleinte havi 2500 forintot kért, később már 3000, 3500 és 4000 Ft-ot szedett be.
Az évek során több mint 2 millió forintot csalt ki a szülőktől. Az ügyészség csalás miatt emelt vádat ellene.