A gyanú szerint a férfi 2020 májusa előtti egy évben többször is több fajta kábítószert szerzett be nagy tételben, hogy azt később a társával együtt eladják Tatabányán.
Az otthonában találtak amfetamint, ecstasyt és marihuánát is, valamint az áruláshoz szükséges tárgyakat.
Az ügyészség javaslatára a bíróság tavaly május 24-én rendelte le a letartóztatását. Most azt javasolták, hogy a bíróság hosszabbítsa meg a kényszerintézkedést, mert továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy veszélyeztethetné a bizonyítást.
A bíróság ezzel egyetértve két hónappal, július 24-ig meghosszabbította a férfi letartóztatását
– írja közleményében a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.