Késekkel, baseballütőkkel estek egymásnak emberek Várpalotán

Vágólapra másolva!
Befejezték a nyomozást azzal a három férfival és egy nővel szemben, akik egy várpalotai társasház előtt verekedtek össze.
Vágólapra másolva!

Január 13-án este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy várpalotai társasház előtt többen összevesztek egymással.A rendőrök négy várpalotai lakost, egy 21 éves nőt, egy 35, egy 30 és egy 21 éves férfit igazoltattak. Megállapították, hogy

egy elszámolási vita közlekedési konfliktussá, majd verekedéssé és kiabálássá fajult, melynek során egy baseballütőt, és két kést is elővettek fenyegetésképpen.

Forrás: Police.hu

A rendőrök elfogták őket, és

a három férfit csoportos és fegyveres garázdaság miatt hallgatták ki. Az eljárás során a rendőrök a késeket és a baseballütőt lefoglalták, majd a férfiakkal szemben eljárást indítottak.

A kijárási korlátozás megszegéséért pedig külön feljelentést tettek mind a négy verekedő ellen.

A rendőrök befejezték a vizsgálatokat, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek - írja a Police.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!