A kínai külügyminiszter szerint Karácsonyék akciója megvetést sem érdemel
![KARÁCSONY Gergely főpolgármester nyilatkozik sajtótájékoztató SZELLEMI TEVÉKENYSÉG Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY](https://cdn.origo.hu/2023/12/WXQbBE0Yu3teh--mw-Gy6F2VDO8EtEVDPJdc9GnuivM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiMDMyYThhNmE1NjQ0MDQ4MTEwZGExMGIwMTAxMzhk.webp)
Az efféle viselkedés még csak megvetést sem érdemel – mondta Vang Ven-bin a baloldali politikusok akciójáról az AFP szerint. Véleménye szerint
a politikusok ezzel a lépéssel a Kínát érintő ügyekre szeretnék irányítani a figyelmet, valamint a magyar–kínai együttműködést szeretnék megakadályozni.
Vang Ven-bin hangsúlyozta, hogy ennek ellenére a két ország kapcsolata fejlődik, és ennek már „gyümölcsöző eredményei" is vannak.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a veszélyhelyzettel visszaélve a teljes képviselő-testülettel való egyeztetés nélkül nevezett át - a tervezett egyetem elleni sajátos tiltakozásul - ferencvárosi utcákat Baranyi Krisztina polgármester a Fudan Egyetem tervezett helyén úgy, hogy azt még a Fővárosi Közgyűlés sem hagyta jóvá. Utána közös sajtótájékoztatót is tartott a helyszínen Karácsony Gergely főpolgármesterrel.
A baloldali akciót több kormánypárti politikus is elítélte.