A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Így teperték le a menekülő tolvajt a tatabányai plázában - videó

Lopott, de elfogták, GIF
A vád szerint egy férfi 2020. október és 2020. november között hétszer lopott árucikkeket egy áruházlánc tatabányai üzleteiből, több, mint 60.000 forint értékben. Az egyik alkalommal tetten érték
Vágólapra másolva!
Másfél hónapig tartott az ámokfutása annak a férfinak, aki Tatabányán követett el bűncselekményeket. Volt, hogy a pályaudvaron vágott ököllel orron egy biztonsági őrt, és volt, hogy egy dohányboltban támadt rá az eladóra. A rendőrökkel is agresszívan viselkedett, kiabált velük, és a lábaival kapálózott. Végül azután fogták el, hogy a helyi plázából lopott. Ugyan megpróbált a biztonsági őrök elől elmenekülni, de azok leteperték, majd a rendőrök elfogták.
Vágólapra másolva!

A férfi október közepe és november vége között egy tatabányai pláza üzleteiből hétszer lopott. Vitt el telefont, fülhallgatót, rádiót, akkumulátort, hangfalat, alkoholt, és csokoládét is. Összesen 65 ezer forint értékben.

Az egyik alkalommal leszedte egy hangfalról az eszközt, amely csipog, ha kisétálnak vele az üzletből, aztán a táskájába rejtette.

Azonban az egészet rögzítette a kamera. Ahogy azt, ahogy a lopás után a két biztonsági őr menekülés közben leteperi.

Később az is kiderült, hogy ő volt az, aki a tatabányai buszállomáson a biztonsági őrt azért ütötte meg ököllel, mert az szólt neki, hogy olyan helyen dohányzik, ahol nem lenne szabad.

Olyan erővel ütött, hogy csak kevésen múlt, hogy nem tört el az orra a biztonsági őrnek.

Nem sokkal ezután egy tatabányai dohányboltban egy doboz gyufát kért, de nem volt nála elég pénz, ezért ideges lett, hangosodott, és

ököllel, tiszta erővel a pult mögött álló eladó felé ütött. A plexi védte meg az alkalmazottat, amely azonban így berepedt.

Még ugyanezen a napon egy kávéautomatából italt akart venni. Akkor sem volt nála elég pénz, ezért a gépet tenyérrel és ököllel is megütötte, úgy, hogy az is berepedt.

Amikor a rendőrök kiértek, ordibálni kezdett velük, aztán a lábaival kapálózott.

Az agresszív férfi évekre börtönbe kerülhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!