Elképesztő hogy fosztott ki egy parkoló autót egy tolvaj Kőbányán - videó

Vágólapra másolva!
A X. kerületi rendőrök lopás miatt nyomoztak egy férfival szemben, aki 2019. november 4-én egy X. kerületi étterem parkolójában tört fel egy autót, kilopott belőle egy női táskát és a benne lévő iratokat, pénzt és mobiltelefont. Az egészet egy biztonsági kamera rögízette, így hamar elfogták a tolvajt.
Vágólapra másolva!

A férfi megvárta, amíg a mellé parkoló másik kocsiból kiszálltak, lezárták, és őrizetlenül hagyták. Ekkor közelebb gurult, majd

kinyúlt az ablakon a saját autójából, betörte a másik autó utas oldali hátsó ablakát, és anélkül, hogy kiszállt volna, egyszerűen átnyúlt az idegen kocsiban hagyott holmikért, és elhajtott velük.

A nyomozás során a rendőrök azonosították a 25 éves V. Viktort, majd november 12-én a X. Kerületi Rendőrkapitányságra vitték, ahol

lopás miatt hallgatták ki. V. Viktor a bűncselekmény elkövetését elismerte, ám nem fejtette ki bővebben, hogy miért tette.

Napokon belül vádat emelhetnek ellene.