Három gyereke izgulta végig a hős gyulai tűzoltó életmentő akcióját
![Gyula, tűzoltó, életmentés, élővíz-csatorna](https://cdn.origo.hu/2023/12/D5b-Fl3XjBzlPm3N75XM11JVmjkJC5KHKJxpC1ywjwA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1MjNmYWZlNjdkOTQ3NGQ4YzlkZmZjZWYwZTI4ZmE1.webp)
A történetet a tűzoltók a hivatalos Facebook-oldalukon osztották meg. Azt írják, az eset még augusztus 20-án történt. Egy csobbanásra figyeltek fel, majd
egy ember kiáltozására, aki a túlpartról jelezte, hogy valaki belezuhant az élő vízbe.
Az a valaki egy kerékpáros volt, aki azonnal el is merült.
Az apa, Nagy Béla, a gyulai tűzoltóság különlegesszer-kezelője, a túlpartról érkező útmutatások alapján ugrott a vízbe, majd rövid keresés után megtalálta és fel is hozta a mélyből a bajbajutottat.
Felesége közben a mentőket hívta.
A tűzoltókat rendszeresen képezik arra, hogy miként kell újraéleszteni, szakszerűen ellátni a fulladásveszélyes helyzetbe került embereket, így a Nagy család szakszerűen tudott eljárni, ügyelve arra, hogy a tüdőbe és gyomorba jutott víz mihamarabb távozzon a sérült szervezetéből. Mire a mentők kiérkeztek, a keringés beindult, a kimentett embert kórházba vitték - írják.