Szeged környékét elkerülték a nagy vasúti balesetek. 1854-ben ért a térségbe egy vasúti vonal, aztán a következő fél évszázadban egy-két betyártámadástól eltekintve biztonságban utazhattak errefelé a vonatokon. Ezért keltett nagy megdöbbenést a század elején, 1907. április 12-én a nemzetközi gyorsvonat kisiklása - írja a ritkanlathatotortenelem.blog.hu.
A MÁV 703-as számú, Orsováról Temesvár–Szeged útirányon át Budapestre tartó gyorsvonata a reggeli órákban - 9.49-kor - menetrend szerint futott be a szegedi Nagyállomásra.
Ezen a reggelen a megszokottnál sokkal többen szerettek volna Budapest felé utazni, de erre az állomás dolgozói felkészültek. Amíg a mozdony vizet vett, három kocsit kapcsoltak a vonat végére.
Ezekbe szálltak fel a várakozó szegediek.
A gyorsvonat menetrend szerint 9:55-kor indult útnak a főváros felé.
Eközben Dorozsmán éppen befejeztek egy tolatást. Két, salakkal megrakott teherkocsit félretoltak a fővágány melletti másik vágányra. Ezután a váltóőr egyenesbe állította a váltót, hogy a Szegedről érkező gyorsvonat a fővágányon áthaladhasson.
Tíz óra után néhány perccel meg is érkezett a gyorsvonat. A dorozsmai állomáshoz közeledve a mozdonyvezető fékezett, lassította a vonatot az előírásoknak megfelelően. A mozdony és az utána csatolt néhány kocsi rendben áthaladt a kitérőn. A mozdonyvezető a fékezéskor ugyan érzett egy rántást, hátra is nézett, de mindent rendben talált, így nyugodtan haladt el a tisztelgő váltóőr előtt.
A váltó után viszont óriásit rázkódott a mozdony.
A vezetője a légfékhez nyúlt, de már nem tudta lefékezni a vonatot kellőképpen, csökkent a fővezeték nyomása. Ebből már sejtette a mozdonyvezető, hogy elszakadt a vonat.
Eközben a negyedik vagon - a hálókocsi - kitérő irányba indult el nagy sebességgel, és az ott tárolt salakos kocsikba csapódott.
A harmadiknak bekapcsolt kocsi szétszakadt, az utána következő vagonok a vágányokat feltépve lefordultak a pályáról és egymásba torlódtak.
A favázas kocsik teljesen összetörtek, a hálókocsi első felébe fúródó nyitott, salakos vagon letarolta a fülkéket. A kettészakadt postakocsi első fele furcsán lógott a sínen maradt poggyászkocsi és a mozdony mögött. A háló- és étkezőkocsik is darabokra törtek, az utánuk következő első osztályú kocsi eleje roncsolódott, többi csak siklott és megdőlt. A kilencedik kocsi teljesen keresztbefordulva borult fel, a vonatból csak az utolsó négy vagon maradt a sínen.
Az étkezőkocsi konyhájában azt érezték, hogy minden megemelkedett aztán elsötétült a világ. A kocsi jobbra dőlt, az oldala leszakadt, és az innen derengő világosság mutatta a személyzetnek az utat, hogy merre kell kimenekülni.
Az 1907. április 22-én megjelenő Vasárnapi Újság hasábjain egy utas mesélte el, hogy mi történt pontosan.
A Vasárnapi újság 1854 és 1921 között megjelenő képes, ismeretterjesztő hetilap volt. A rendkívül sikeres hetilap írói között a korszak legnépszerűbb tollforgatói, kiemelkedő magyar tudósai szerepeltek. A lap nevezetesebb munkatársai voltak többek között Jókai Mór, Tompa Mihály, Rómer Flóris és Thaly Kálmán.
Az újság így írt a balesetről:
"A gyorsvonat átrobog a Szeged felőli váltón. A váltónál a postakocsi valószínűleg tengelytörés következtében a szó szoros értelmében kettétörik, a gép és vonat eleje tovább rohan, a többi kocsik pedig a sínből kiugorva belerohannak a mellékvágányon álló salakos kocsikba és ott egymásba torlódva, az utolsó kocsik kivételével összezúzódnak. Másodpercznél rövidebb idő alatt három haláleset és tömérdek súlyosabb-könnyebb sebesülés. A következő pillanatban már csak egy alaktalan romhalmaz maradt a baleset helyén és egy teljesen összezúzott váltó, a mely lehetetlenné tette az utólagos nyomozást is."
A pályát kétségbeesetten menekülő emberek özönlötték el. Pánik tört ki. Sok sérülés ekkor keletkezett, ugyanis az emberek fejvesztve próbálták elhagyni a baleset helyszínét.
Többen a menekülés közben észrevették, hogy családtagjuk, barátjuk nincs velük. Próbáltak visszamászni a roncsokba, hogy megkeressék őket.
A Vasárnapi Újságban az utas - a szemtanú - így emlékezett vissza:
"Nekünk, akik az utolsó előtti kocsiban ülve komolyabb baj nélkül menekültünk meg a veszedelemtől, első pillanatban, mikor a recsegés-ropogást hallottuk, sejtelmünk se volt róla, hogy tulajdonképpen mi történt. Mikor a kocsi hirtelen himbálózni kezdett ide-oda, keresztülvágódott a sínpáron és egy másik kocsinak dőlve megállt, talán egyikünknek se volt az a gondolata, hogy itt összeütközés, kisiklás, vagy akármi néven nevezendő vasúti baleset történt. Én legalább inkább gondoltam akármire, csak erre nem. Talán a megállás után bekövetkezett pillanatnyi csend és a hirtelen felhangzó jajgatás, segítségért való kiáltozás volt az, ami annak tudatára ébresztett, hogy mi történt. A kocsiból kiugorva, rémes látvány tárult elém. A vágányon elől a gép néhány kocsival és a postakocsi elejével, balra az állomás felé egy alaktalan romhalmaz, amelyből jajgató hangok, nyöszörgések, hörgések hallatszottak. Az egymásba fúródott hálókocsi és étkezőkocsi roncsai voltak, amelyekben a három haláleset és a legsúlyosabb sebesülések történtek. A vonat többi része a sínről lezuhanva, feldőlve, oldalára fordulva, a hirtelen megállástól kiröpítve körülbelül félkör alakban az ellenkező oldalon állt meg."
Azt is elmondta, hogy mindenki elveszítette a fejét, a kocsikból rengeteg sebesült próbált kimászni.
"Egyik, másik kocsiból is sebesültek vánszorogtak elő, akik nem találtak segítséget. És akinek szerencsére baja nem esett, még az sem tért jó ideig magához. Amilyen szépen el tudja képzelni az ember, hogy miként lenne hős és életmentő veszedelmekben, olyan szépen füstbe megy minden ilyenkor, még a közvetlen veszély elmúlta után is. Első perczekben alig mert valaki még a roncsok között jajveszékelő utasoknak segítségére is menni"
- mondta a lapnak.
Aztán egy párbeszédet is felidézett, amit hallott a menekülés közben. Így mondta el a Vasárnapi Újságnak:
"Az emberek félve kérdezték egymástól:— Hány halottat látott?— Négyet, de biztosan tudom, hogy még vannak a romok alatt.— Nem, okvetlenül többen vannak."
Végül kiderült, hogy nem volt több halott - négyen veszítették életüket a balesetben.
A vonat mentését az állomási személyzet azonnal megkezdte. Értesítették a városi közkórházat is, hogy várhatóan sok sebesült érkezik majd. Először az egymást keresgélő utasokat szólították fel, hogy hagyják el a roncsok környékét. Aztán a nyolcadik kocsit támasztották meg, mert bizonytalanul billegett és félő volt, hogy ráborul a segítőkre.
A Vasárnapi Újságban a vonaton utazó szemtanú azt mondta, hogy egy orvos, aki maga is sebesült volt, elsősegélyt nyújtott a többi sérültnek.
"Egy-egy élesebb jajkiáltás, sikoltás meg-megszakította egy perczre a munkát. Igazi, komoly mentésről csak akkor lehetett szó, mikor talán másfél óra múlva az első mentő vonat Szegedről orvosokkal, megfelelő személyzettel megérkezett"
– mondta a lapnak.
A Szegedről érkező mentők a roncsok közül 30 sebesültet és négy holttestet emeltek ki.
Palonsku gróf román főrend és felesége, valamint Buner Adolf, és Bolszin Demeter medikust életveszélyesen emelték ki a roncsok közül. Egy helybéli ismert ember felesége, Jerney Zoltánné is súlyos arccsontsérülést szenvedett. Kevésbé súlyos sebesülés árán menekült meg egy olasz színész társulat négy tagja.
Nehezítette a mentést a kíváncsiskodók tömege.
A szerencsétlenség híre gyorsan terjedt a városban és ki futva, ki biciklivel érkezett a baleset helyszínére. Rövidesen csaknem ezer ember próbálta minél közelebbről látni a katasztrófát.
Még több rendőrt vezényeltek ki a helyszínre, de nem tudtak úrrá lenni a roncsokat közvetlen közelről bámuló tömegen, és az egymást keresgélő, rémült utasokon.
A pálya helyreállítását a szegedi műhelyből érkezett több száz munkás a déli órákban kezdte meg.
Délután három órakor egy szakasz csendőr érkezett, akik kordont húztak a helyszín köré, és szigorú fellépéssel végre megteremtették a nyugodt helyreállítás körülményeit.
"A vasúti katasztrófák között szinte egyedülálló a dorozsmai szerencsétlenség. Egyedülálló annyiban, mert tulajdonképpeni okát teljes bizonyossággal megállapítani nem lehetett"
- írta a Vasárnapi Újság.
És valóban így volt. A vizsgálat azonnal megindult, de csupán néhány feltételezés született, hogy vajon mi okozhatta a tragédiát.
A vizsgálatba bekapcsolódott az ügyészség is. Először a dorozsmai váltóőrt hallgatták ki, aki közvetlen közelről látta a balesetet. Elmondta, hogy a vonat első kocsijai áthaladtak a kitérőn, de a postakocsi áthaladásakor észrevette, hogy a váltó vasrúdja átzökken, és a többi kocsi a másik vágányra fut. A katasztrófát már nem tudta megakadályozni.
Az összeroncsolódott vonat kocsijait néhány nap múlva a vasúttársaság budapesti főműhelyébe szállították. Az ott lefolytatott vizsgálat nem tudott teljes értékű magyarázatot adni a baleset okára. Azt, hogy miért zökkent át a váltó, a bizottság így magyarázta: a hálókocsi első forgóvázáról egy elszakadt lánc lógott a sínekre. A lánc beleakadt a váltószerkezetbe és kitérő irányba állította, így okozván az utána következő vonatrész tragédiáját.
Vizsgálták a váltó és a vasúti pálya állapotát, valamint a gyorsvonat sérült vagonjait is, de minden beszámoló a hálókocsi biztosítóláncát említette a baleset legvalószínűbb okának.
Két nap múlva már kijelentették:
a hálókocsi első forgó alvázát biztosító lánc kikapcsolódott, és a váltó egy darabját kiszakította. A lógó lánc úgy megrántotta a hálókocsit, hogy az átugrott a kitérő vágányra.
A forgalom április 21-én állt helyre teljesen.
Azt nem lehet tudni, hogy bárkit felelősségre vontak volna amiatt, mert a lánc kikapcsolódott.
Forrás: Vasárnapi Újság - 1907. ápr. 22. (Elektronikus Periodika Archívum, http://epa.oszk.hu)
https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu,
Wikipedia