A politikus szerint mindenkinek ott kell országépítőnek lennie, ahová a gondviselés állította, legyen az a Vajdaság, Kárpátalja, a Felvidék vagy bármelyik része a világnak. Semjén Zsolt úgy fogalmazott:
a magyar nemzet mindig akkor volt sikeres, ha hűséges volt a Szent István-i örökséghez és akkor jutott vakvágányra a történelemben, ha ettől az úttól akár jobbra, akár balra letért.
Hangsúlyozta: minden nemzetnek joga és kötelessége a megmaradás szolgálata az egyetemes emberiség érdekében;
minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték; bármelyik eltűnik a történelemből, az egyetemes emberiség lesz pótolhatatlanul szegényebb, ezért is "kötelességünk megőrizni a magyarságunkat, mert ezt az értékgazdagságunkat csak mi adhatjuk" az egyetemes emberiségnek.
Semjén Zsolt idézte Kallós Zoltánt, a néhai nemzet művészét, Kossuth-nagydíjas néprajztudóst, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagját, aki azt mondta:
addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: egy nép számára, főleg egy létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha minden tagjában benne él az a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni. Hozzátette:
nincs még egy család a történelemben, amely annyi szentet adott volna az egyháznak, mint az Árpád-ház és nincs még egy nép, amelyik arányában annyi Nobel-díjast adott volna az emberiségnek, mint a magyarság.
Véleménye szerint azért fontos, hogy magyarul "tudjuk látni a világot", mert olyan csodálatos kincs "örökösei vagyunk", ami lehetővé teszi a teljes emberi kibontakozást, és olyan értékgazdaságot jelent, amit más nyelven, más kultúrában "nem tudnánk megtenni". Utalva Kallós Zoltán szavaira, Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a zenei, a tánc- és a beszélt anyanyelvünk tart meg és segít abban, hogy "kihozzuk magunkból" azt, amit a Jóisten talentumként adott, lehetővé teszi az egyén kiteljesedését és a magyar nemzet fennmaradását.
Leszögezte:
amikor "a magyarságért küzdünk, elismerjük" minden nemzetnek azt a küldetését, hogy saját magát megőrizze az egyetemes emberiség számára. "Nemzetfelfogásunk két szélsőséget utasít el", amely nem tekinti értéknek a nemzeti létet, és a sovinizmust, amely tagadja más nemzetek létezéshez való jogát - mondta.
Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyarságért végzett áldozatos tevékenységet 1995 óta díjjal ismeri el. A kitüntetés eleinte a Kisebbségekért Díj nevet viselte és két tagozattal rendelkezett: a Hazai Kisebbségekért és a Külhoni Magyarságért Tagozattal. A magyarországi nemzetiségi törvény elfogadása után, 2011-től a hazai nemzetiségek és a külhoni magyarok külön-külön díjban részesülnek.
A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adható. Évente legfeljebb tíz díj adományozható. A díjak átadására minden évben augusztus 20-a alkalmával kerül sor. A Külhoni Magyarságért Díj elnevezése - a Magyar Állandó Értekezlet 2018. évi ülésének javaslatára - Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjra módosult.
A díjat a miniszterelnök a nemzetpolitikáért felelős miniszter útján tett előterjesztésre adományozza, az elismeréssel emlékplakett, továbbá - személyenként vagy szervezetenként - egymillió forint jutalom jár.
Idén a Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezőjeként ismertté vált Ferencz Angéla néprajzkutató, közösségszervező, Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia nyugalmazott igazgatója, a Székelyföldön található Haszmann Pál Múzeum, a Komáromi Jókai Színház, Simek Viktor rajztanár, karnagy, a vajdasági Egység Művelődési Egyesület, az ugyancsak vajdasági Hét Nap hetilap, a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, valamint a Németországban működő Csöbörcsök Néptáncegyüttes részesült a díjban.
Elismerő oklevélben részesült a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ.
A díjakat Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.