Az átmenet zavaros évtizedei: Tetszettünk forradalmat csinálni!
2021. szeptember 01. 17:23
Budapest, 2009. április 5.
Gyurcsány Ferenc leköszönő pártelnök, a szavazatszámláló bizottság elnöke (j) gratulál a két megválasztottnak, miután bejelentette, hogy Bajnai Gordont (k) hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé, míg Lendvai Ildikót az MSZP elnökévé választotta a párt rendkívüli kongresszusa a Budapest Kongresszusi Központban.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Rendhagyó, instant történelemkönyvvel készült a PestiSrácok.hu és a Pesti TV a múlt hétvégi Tranzit fesztivál Gondolat expo című kiállítására. A "Tetszettünk" forradalmat csinálni! kiállítás címe Antall József, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök híressé vált mondatára utal ("Tetszettek volna forradalmat csinálni!") és arra hívja fel a figyelmet: nem volt túlzás a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában a rendszerváltozás első szeleitől a 2010-ig tartó időszakot az "átmenet két zavaros évtizedének" keresztelni, hiszen a hatalom jelentős részét ebben az időszakban – a demokratikus- és jogállami normákat felülírva – a posztkommunista hálózatok és a velük szövetséges liberálisok uralták- írja a Pesti Srácok. A kiállítás előszavát Mező Gábor, a visszatekintés tablóit Huth Gergely írta. A Pesti TV videóján Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója, Mező Gábor kutató, újságíró, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet alapítója, Köbli Norbert, a taxisblokádról is filmet készítő elismert forgatókönyvíró és Hegedűs Zoltán, a legendás UFI alapítója, újságíró-történész, a Tranzit szervezője nyilatkozik a korszakról.