Tudatosan felpumpálták a baloldali előválasztási komédia részvételi adatait, bárki bármennyiszer szavazhatott

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. június 26. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa, az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztás győztese az eredményhirdetésen a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) budapesti székházában 2019. június 26-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Több beszámoló szerint komoly visszaélésekre került sor a voksolás során, előfordult, hogy valaki háromszor is tudott szavazni. Mindez alapjaiban kérdőjelezi meg az előválasztás tisztaságát, így a részvételi adatok és a választás eredményének hitelességét - írja a Kontra. Természetesen eddig sem gondolta senki, hogy valódi választásról lenne szó, nem véletlenül hívják Gyurcsány-show-nak, de most újabb csalás derült ki. Mivel pontosan tudták, hogy nem fogja megmozgatni az embereket a tét nélküli bohóckodás és Karácsony Gergelyt úgyis kijelölte Gyurcsány, ezért olyan rendszert építettek ki, hogy tulajdonképpen bárki többször is szavazhasson. 
Vágólapra másolva!
  • A szervezők megmosolyogtató közlése szerint több mint hatszázezren vettek részt az előválasztás első fordulójában.
  • A baloldali politikusok és a hozzájuk köthető sajtótermékek egyértelmű sikerként könyvelték el ezt. Valósággal eksztázisban ünneplik az álvalóságot.
  • A különböző internetes fórumokon egyre több olyan történettel lehet találkozni, hogy komoly visszaélésekre került sor.
  • Ez is alapjaiban kérdőjelezi meg az előválasztás tisztaságát, így a részvételi adatok és a választás eredményének hitelességét.

Kedd délután hat óráig lehetett szavazni a baloldal kormányfőjelöltjére, valamint a körzetek közös indulóira az előválasztás első fordulójában. Ekkor bezártak az előválasztási sátrak, és az illetékesek lezárták az online felületet is.

Kétséges számok

Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke, az egykori baloldali képviselőjelölt még ezt megelőzően közölte a Klubrádióban (hol máshol), hogy várhatóan 600 ezernél többen adják majd le a voksukat, ami országos szinten 7,5–8 százalékos részvételt jelent.

Nagyon úgy néz ki, hogy a baloldali ügyvéd a jövőbe lát, hiszen tippje maradéktalanul bejött. Az Előválasztás 2021 elnevezésű Facebook-oldal reggeli közlése szerint mindösszesen 633 811-en vettek részt személyesen vagy interneten az eseményen. A baloldali sajtó azonnal áradozni kezdett; Soros blogja, a 444 például arról írt, hogy "a legutóbbi amerikai demokrata-előválasztáson volt hasonló a részvételi arány."

Karácsony Gergely Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A több mint hatszázezer résztvevő irreálisan soknak számít, hogy az előválasztási helyszíneken jellemzően nem tolongtak az emberek, több beszámoló szerint is csekély volt az érdeklődés a baloldal belső szavazása iránt. Budapesten kívül meg végképp senkit sem érdekelt a Gyurcsány-show.

Tudatos rendszerhiba?

Arról nem is beszélve: külső, objektív ellenőrző intézmény vagy rendszerszintű garancia híján nem fog kiderülni, hogy a leadott szavazatokból mennyi a valós és mennyi a kreált. Így összességében komoly kérdőjelek merülnek fel a szavazás tisztaságával kapcsolatban.

Ezt erősíti, hogy az interneten többen is arról írtak, hogy a rendszert könnyedén ki lehetett játszani, a rafináltabbak így többször is tudtak voksolni a jelöltekre.

A Kontra olvasója, Mária hívta fel a lap figyelmét arra, hogy több baloldali politikus közösségi oldalán is ez a téma, és ezeket a hozzászólásokat rendre törlik. Többek között Tordai Bencét említette példaként: képernyőmentésén jól látszik, hogy valaki azt írta a politikus egyik posztja alá, háromszor is le tudott szavazni.

Forrás: Kontra

Többen pedig arról számoltak be, hogy kölcsönkért okmányokkal akadály nélkül az urnák elé tudtak járulni. Ha valaki elszántan, ismerőseitől kitartóan begyűjtötte a papírokat, akkor akár ötször-hatszor is megismételhette a műveletet.

Egyes vélemények szerint a "szavazóbiztosok" egyáltalán nem voltak fegyelmezettek, inkább egymással cseverésztek, semmint hogy a szavazás tisztasága felett őrködtek volna.

Az online felület megbízhatósága is erősen kérdőjeles, főleg, hogy a rendszer a voksolás megkezdése után szinte azonnal leállt, ami teret adhat a manipulációkra. Állítólag a kölcsönkért okmányokkal való trükközés itt is jól működött, hiszen a szavazók személyazonosságát csupán a pártok által "delegált" operátorok ellenőrizték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!