A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNHungary
09:00CselgáncsItaly-Hungary
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Az erkélyen át tört be egy lakásba, majd ott felejtette az iratait

Vágólapra másolva!
Elfogták a tolvajt, aki két lakásba is betört egy társasházban a Károly körúton - írja a Police.hu.
Vágólapra másolva!

A 38 éves B. László a gyanú szerint 2021. február 22-én délelőtt Budapest VII. kerületében egy Károly körúti társasház egyik lakásába tört be úgy, hogy a harmadik emeleti folyosóról átmászott az erkélyre.

A lakásban azonban már nem volt annyira figyelmes, mert miután magához vett egy tévét, a hátizsákját – benne az igazolványával – ottfelejtette.

A nyomozók a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és másnap el is fogták. B. László kihallgatásakor elismerte, hogy korábban ugyanebből a társasházból, az egyik negyedik emeleti lakásból is ellopott egy tévét.

Forrás: Police.hu

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi 2021 elején két lakást is bérbe vett a kerületben.

Az egyikből egy tévét vitt el, a másikból gyakorlatilag a teljes berendezést eladta.

A VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a lopás bűntett miatt indított eljárást most fejezték be, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!