A férfi, a felesége és a nő korábbi házasságából született lánya együtt éltek. A nő három műszakban dolgozott Székesfehérváron, így a lánya sűrűn egyedül maradt a férfival.
A lánynak eleinte jó kapcsolata volt a férfival, de ez idővel megváltozott.
A férfi rendszeresen éreztette vele a hatalmát, ellenőrizte a telefonját, nem engedte el szórakozni a barátaival, amikor pedig későn ért haza megpofozta.
Mindezek miatt a lány félt a férfitól.
A férfi ezt a félelmet kihasználva, 2010 novemberétől rendszeresen megerőszakolta a lányt, aki akkor még 15 éves sem volt.
Miután nagykorú lett, a férfi még akkor is veréssel fenyegette, hogy ne álljon ellen és ne beszéljen senkinek a történtekről.
A lánynak 2017 júliusában gyereke született a férfitól, 2020 márciusában jelentette fel a rendőrségen.
Az ügyészség szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfit ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el minden olyan foglalkozástól, ahol gyerekekkel érintkezhetne.