Újabb áldozatot követelt a lakástűz, ezúttal Zalakaroson

tűzoltó
Önkéntes tűzoltók vesztették életüket, mikor autójukkal balesetet szenvedtek (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Folyamatosan jelzett a szén-monoxid-érzékelő, de be volt zárva az ajtó, ezért kértek segítséget a tűzoltóktól egy Fő utcai családi házhoz vasárnap délelőtt. A tűzoltók már csak az idő lakó holttestét találták meg a melléképületben. Valószínűleg füstmérgezésben halt meg.
Vágólapra másolva!

Hat zalakarosi tűzoltó érkezett a családi házzal egybeépített nyolcvan négyzetméteres melléképülethez, ahol már az ablakból is látszott, hogy odabent tűz tombolt.

A tűzoltók az előszobában egy holttestet találtak. Nem zárható ki, hogy menekülés közben szenvedett halálos füstmérgezést a ház lakója. A tűz

a hálószobát érintette, ahol hősugárzó, heverő, ülőgarnitúra és függöny égett

- írta honlapján a katasztrófavédelem.

A lakástüzek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza. Szintén 99 százalékuk reggel hat és este tizenegy óra között történik, amikor aktívak vagyunk. Ha minden otthonban lenne legalább egy füstérzékelő, a tragédiák megelőzhetőek lennének - tették hozzá.

A zalakarosi tűzeset a harmadik halálos lakástűz eddig csak a szombati napon.

Címlapi és social media képünk illusztráció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!