A férfi az apjával élt együtt Farmoson, még az anyja halála után sem költözött el. Többször is összevesztek egymással.
A férfi rendszeresen ivott, ilyen esetekben mindig agresszív és követelőző lett.
A férfi megtudta, hogy az apja pénzhez jutott, ezért november 14-én pénzt kért tőle, hogy inni tudjon.
Az apa azonban nem adott neki, ezért a fia brutálisan megverte, majd a sorsára hagyta.
Pár órával később a férfi visszament a házba, és megint pénzt kért a tévét néző apjától, de az akkor sem adott neki. Emiatt ököllel kezdte el verni a 74 éves apját, közben azt ordította neki:
Csak azért nem töröm be a fejed, hogy ne lássák, de ha nem adsz pénzt, megöllek!"
Végül az apa kihívta a rendőrséget, akik elfogták a férfit, és rablási kísérlet miatt indítottak eljárást ellene. Jelenleg letartóztatásban van.