A vád szerint október 26-án kora délután Kecskeméten egy férfi észrevett egy idős asszonyt, aki a Szolnoki úti aluljáró felé gyalogolt.
Elhatározta, hogy megszerzi az értékeit, ezért követni kezdte.
Az aluljáróban megpróbálta lerángatni a válláról a táskáját, de nem járt sikerrel, mert az asszony nem engedte el a táskát.
Aztán hirtelen szájon vágta a nyugdíjast,
aki ettől annyira megijedt, hogy elengedte a válltáskát.
A vasútállomás felé futott a zsákmányával,
amelyben háromezer-ötszáz forint mellett a kesztyűje, tárcája, iratai és a korábban vásárolt húsok voltak.
A rabló egy erdős területen átnézte a táskát, kivette belőle a pénzt, a táskát pedig eldobta. A nyugdíjas szemmel látható sérüléseket nem szenvedett, de annyira megijedt, hogy csak másnap tudott bemenni a rendőrségre.
A kecskeméti rendőrök október 28-án elfogták és őrizetbe vették az aluljárós rablót, akinek a bíróság elrendelte a letartóztását.
A kár egy része megtérült, mert az asszony visszakapta a táskáját a tárcájával és az irataival együtt.
A rendőrök kezdeményezték a büntetlen előéletű férfi bíróság elé állítását. A Kecskeméti Járási Ügyészség november 24-én bíróság elé állította a rablót a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt.
A Kecskeméti Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit és 5 év végrehajtandó fegyházbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész súlyosításért, hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabása végett, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.