A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Hollandia
HUNHungary
09:00CselgáncsItaly-Hungary
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Nem látták korábban soha a faluban a külföldi férfit, ezért hívták a rendőröket

rendőrség autó
Vágólapra másolva!
A tiszakécskei rendőrök állampolgári segítséggel elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint több helyre is betört Lakiteleken.
Vágólapra másolva!

November első hétvégéjén az egyik lakiteleki oktatási intézménybe tört be egy ismeretlen személy, és onnan két laptopot lopott el - írta meg a Police.hu.

A bűneset után egy állampolgár értesítette a rendőröket, hogy egy gyanús – a nagyközségben eddig nem látott férfi – sétál a környéken.

A járőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol igazoltatták a 38 éves külföldi férfit.

A ruházatátvizsgálás során megtalálták az egyik ellopott laptopot, valamint egy korábbi helyi betörés során ellopott tárgyakat is.

A férfit egy másik megyében már körözték, a helyi rendőrök az őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását.

A címlapi/social kép illusztráció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!