Így váltak végképp nevetségessé telexék meg társaik

Apáti Bence írása az Origónak.

Megint besültek a baloldali sajtó csodafegyverei.

Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott, ráadásul nemzetközit, ahol nyilván kiváló angolsággal válaszolt az angol nyelven feltett kérdésekre is. Három órán keresztül állta a sarat, ráadásul úgy, hogy lényegében egyetlen kérdéssel sem tudta a majd negyven, zömében - mondjuk 90 százalékban - ellenzéki újságíró sarokba szorítani.

Igen, ilyenek voltak az arányok, ebben a nagy, a sajtót a szabadságától megfosztó, fasiszta diktatúrában.

Amire - mármint az arányokra - a külföldi kollégák valószínűleg olyan döbbenten bámultak, mint egy viszonylag fiatal szarvasmarha az újonnan felszerelt kültéri nyílászáróra.
Hiszen őket, innen Magyarországról úgy szokták kétségbeesett tudósítások és levelek formájában informálni, hogy Orbán Viktor lényegében betiltotta az ellenzéki sajtót, a kormánnyal kritikus szerkesztőségeket is bezáratta, de simán el tudom azt is képzelni, hogy a fejlett nyugaton gondtalanul éldegélő polgárok túlnyomó része lényegében meg van róla győződve, hogy a magyarországi baloldali sajtómunkások nagy része börtönben senyved, akiknek úgy teszik pokollá az életüket, hogy minden egyes napjuk úgy kezdődik, hogy először telefonkönyvvel leverik a veséjüket, majd egyenként letépkedik az ujjaikról a körmeiket.

Azaz mindössze fájdalom, verés, szenvedés és rettegés a jutalmuk azért, hogy megpróbálják a munkájukat végezni.

Ebben persze hatalmas szerepük van az amúgy kiváló lelki és fizikai állapotnak örvendő, no meg fantasztikus fizetésekkel rendelkező magyarországi ellenzéki újságíróknak.
Nagyrészt nekik köszönhető, hogy valahogy így vélekedik a hazai sajtóviszonyokról és az országunkról Európa.

A Telex például a napokban adta ki, hogy mekkora bevételből vall naponta szerelmet Karácsony Gergelynek. Ennek kapcsán maradjunk annyiban, hogy külföldön nagyon szerethetik a baloldali portált.

Most költöztek például új zárkába... pardon új irodába, és 2021-ben egymilliárd fölötti bevételt tudott elkönyvelni a bődületesen nagy, 70 főt foglalkoztató szerkesztőség.
Volt gyakornokprogramjuk is, amelyet egyből három külföldi ország finanszírozott.
A finn Helsingin Sanomat Foundation, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a Holland Királyság budapesti nagykövetsége pénzelte a nincs, de mégis van másik képzését.
Azonban érdekes módon olvasói támogatásból október 31-ig mindössze 4 274 056 forint bevétele volt a cégnek.

De azért a cseh Sorosként emlegetett milliárdos, Zdeněk Bakala adományáról se feledkezzünk meg, ami alig 200 000 eurócska volt. Ami amúgy tényleg aprópénznek tűnhet, ahhoz képest, hogy összesen mekkora büdzséből gazdálkodhat az egyesült ellenzék legfontosabb zászlóshajója.

Na de ott tartottunk, hogy Orbán Viktor aljas módon egy nemzetközi sajtótájékoztatóval provokálta Karácsony Gergelyt, akiről tudvalevő, hogy egyáltalán nem beszél nyelveket, bár szereti ennek ellenkezőjét állítani, például úgy, hogy összevissza hazudozik holmi középfokú angol nyelvtudásról meg vizsgáról, később meg arról, hogy valójában egy afelé egészen speciális hiperpasszív nyelvtudással rendelkezik, még később pedig arról, hogy igazából valóban nem ismeri az angol nyelv rejtelmeit, de aggodalomra semmi ok, mert elkezdte vadul tanulni azt, hogy aztán egyszer - a nem is olyan távoli jövőben - nemzetközi sajtótájékoztatót tarthasson.

Ez egyelőre nem történt meg, ahogyan a kritikus kérdések elől is úgy menekül, mint a rövidtávú csúnyafutások koronázatlan királynője és félhivatalos bajnoka, Gurmai Zita.

Persze a külföldről finanszírozott, vele baráti sajtó számára mindig van néhány órácskája, velük bármikor szívesen elcseveg arról, hogy Orbán gonosz, ő viszont szép és egy roppant jó és nagy szívvel megáldott, hatalmas formátumú politikus.

Orbán ellenben kiállt és megalázó vereséget mért a nagyképű újságírókra, akik kicsit olyanok, mint a záróra közeledtével egyre keményedő kocsmatöltelékek.

Tudják, akik kizárólag addig bátrak és addig fenyegetőznek hatalmas mellénnyel, amíg nem találkoznak olyannal, aki meg is áll előttük.

Fábián úr, a Telex régen még kócos, ma már Dull Szabolcsi értelemben jól fésült ütőembere is mindössze arra volt képes, hogy éveken át tartó fogadkozások és fenyegetőzések után feltegye a régóta dédelgetett kérdését, ami arra bontakozott, hogy az évek során vajon megváltozott-e a miniszterelnök személyisége.

Természetesen jár a taps, a Pulitzer-emlékdíj, meg újabb milliárdok azoktól a külföldi országoktól, amelyek meg akarják buktatni a jobboldali kormányt.