Nógrád megye szinte minden szempontból egy igazi turistaparadicsom. A Cserhát hegységeinél található Szirák, ahol egy igazi időutazásban vehetünk részt. Ez a vidékies, nyugodt és rendkívül békés terület egyedülállónak számít az országban. A Teleki-Degenfeld Kastélyszálló pedig pontosan ezek megtartására fekteti a hangsúlyt, hogy az ide érkező vendégek igazi hercegnek és hercegnőnek érezhessék magukat.
Mindenekelőtt kedves kiszolgálás, grófi kényelem és nem utolsó sorban ízletes fogások, vidékies ételek. A faluban alig 1200-an élik mindennapjaikat, így a nagy nyüzsgésre biztosan nem lesz majd panaszod. A település a Cserház dombjai között terül el, a Bér-patak völgyében, alig 70 kilométerre a fővárostól. Nagy előnye tehát, hogy Budapestről érkezve nagyjából egy óra alatt elérhető közelségben találni egy igazán csendes kis falut.
Legyen szó egy igazán romantikus hétvégéről a pároddal, esetleg egy hétvégi kiruccanásról a családdal, a Sziráki kastélyszállóban mindenre lehetőséged van. Többféle apartmanból választhatod ki azt, ahol úgy érzed, teljes mértékben ki tudsz kapcsolódni. Emellett az aktív kikapcsolódásra vágyó turistákat is várják, hiszen a környéken számos túraútvonalat is találni.
Természetesen nem feledkeztek meg a kényelmet keresőkről sem, hiszen itt többféle wellness szolgáltatást lehet igénybe venni. A Teleki-Degenfeld Kastélyszálló azonban nemcsak a nagyoknak nyújthat kellemes élményt, hiszen itt a kicsik is ugyanúgy ki tudnak kapcsolódni. Csodálatos és emlékezetes programlehetőségek várják az egész családot.
Béren található például az andezitömlés, amit mindenkinek érdemes legalább egyszer látni az életben. Emellett a Malom udvar további lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjetek a helyi jellegzetességekkel és szokásokkal. Ami pedig a gyermekeket illeti, alig 18 kilométerre még egy állatkert is található, ez a Gyöngyös Zoo, ahol hazai és nemzetközi fajokat is bemutatnak a kicsik számára. Hát nem csodálatos?
Amennyiben tehát különleges helyet keresel, a kastélyszálló Szirákon minden igényednek meg tud felelni. A grófi kényelem mellett ízletes, vidékies ételeket kóstolhatsz és kirándulhatsz egyet a közeli erdőben is. Ha pedig esküvő szempontjából keresel megfelelő helyet, akkor sem kell csalódnod, hiszen a Teleki-Degenfeld Kasztélyszálló ebben is a segítségedre lehet.