Meghalt Monspart Sarolta

MONSPART Sarolta
Budapest, 2020. május 14. A nemzet sportolójává áprilisban választott Monspart Sarolta világbajnok tájfutó budapesti otthonában 2020. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Hetvenhat éves korában szombat reggel meghalt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.
Vágólapra másolva!

A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg.
Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből. Az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 2020. április 21-én lett hivatalosan tagja a Nemzet Sportolói társaságnak.

A nemzet sportolójává áprilisban választott Monspart Sarolta világbajnok tájfutó budapesti otthonában 2020. május 14-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben

első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.

Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével

Európa leggyorsabb női maratonfutója lett,

1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.

Monspart 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok - világbajnokságok, világversenyek - szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.

"Amiben bíztam, valósággá vált" - mondta tavaly az MTI-nek, azután, hogy a Nemzet Sportolói közé került. Monspart Saroltáról tudni lehetett, hogy bár rengeteg díja, elismerése volt, nagyon szeretett volna bekerülni a Nemzet Sportolói közé.

- indokolta törekvését a felvétele után.

A tájfutó pályafutása után edzőként és szövetségi kapitányként is tevékenykedő, profi és amatőr futók számára edzéstervet összeállító, a mozgást állandóan népszerűsítő, az idősek sportolását az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatában (OGYIK) szervező, népszerű Monspart Sarolta egy éve kiemelte, érzi az emberek szeretetét, amit a beválasztása után kapott rengeteg gratuláció is jelez.

"Ez az elismerés a legnagyobb pozitív stresszbomba, a legjobb gyógyszer a gyógyulásomhoz, van erőm tovább küzdeni. A jó Isten segítségét kérem, hogy legyen még időm párszáz gyalogló klubot elindítani az országban az időseknek, remélem, ősztől már majd lehet" - mondta tavaly tavasszal Monspart Sarolta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!