Gyurcsány Ferenc MSZP-beli villámkarrierjétől az őszödi beszédig

Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter
(FILES) A file photo taken 15 September 2004 shows Socialist Sports Minister and millionaire businessman Ferenc Gyurcsany (L) talking with Prime Minister Peter Medgyessy, who resigned last month over a coalition row, during a meeting with German Chancellor Gerhard Schroder in Budapest. Gyurcsany is expected to be nominated 27 September 2004 by Hungarian President Ferenc Madl as the new prime minister in replacement of Medgyessy. AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP FILES / AFP)
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet cikksorozatának negyedik része a politikus Gyurcsányt mutatja be, aki Medgyessy Péter megbuktatását követően kormányfőként egy agresszív, hazug kampánnyal 2006-ban győzelemre vezette a szocialistákat.
Vágólapra másolva!

A cikksorozat korábbi részeiben szó volt arról a hátországról, amely Gyurcsány Ferencnek lehetővé tette, hogy a nagypolitikában is villámkarriert fusson be. Ebben szerepet játszott a KISZ-es mozgalmi múltjában gyökerező kapcsolatrendszere, hálózatépítő rutinja, a vagyonából eredő pénzügyi függetlensége, valamint egy, a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott háttércsapat.

Az MSZP vezérkara még sokkos állapotban volt az 1998-as választási vereség miatt, amikor Gyurcsány Ferenc több, nagy visszhangot kiváltó, a Népszabadságban megjelent cikkében kritizálta a pártvezetést, arra vezetve vissza az MSZP válságát, hogy elmaradt a belső átalakulás. Gyurcsány ekkoriban

lépett be a szocialista pártba, ahol aztán villámkarriert futott be, hiszen négy évre rá már a miniszterelnöki bársonyszékben ült.

A legfőbb bizalmas

A szocialisták 2001-ben a pártonkívüli Medgyessy Pétert nevezték meg kormányfőjelöltjüknek. (Medgyessyt Gyurcsány nemcsak anyósa révén ismerte – Apró Piroska egyetemi szerelméről van szó –, hanem az üzleti életből is, hiszen cégeik tandemben nyerték meg 1999-ben a szocialista vezetésű pécsi önkormányzat tanácsadói tenderét). Medgyessy az MSZP vezetésének belharcaiban korábban nem érintett tanácsadói körrel érkezett meg a Köztársaság téri pártszékházba. A kampányban őt segítő stábnak Gyurcsány Ferenc mellett tagja volt kommunikációs szakemberként Gál J. Zoltán, Braun Róbert és Keszthelyi András, továbbá Dobrev Klára, Gyurcsány felesége. Utóbb, a kormányzati munkára való felkészülés jegyében csatlakozott hozzájuk Kiss Elemér későbbi kancelláriaminiszter és Draskovics Tibor leendő miniszterelnöki kabinetfőnök is.

Gyurcsány Medgyessy stratégiai tanácsadója lett. A korabeli sajtóértesülések szerint Apró Piroska ajánlotta vejét Medgyessy figyelmébe.

Gyurcsánytól származik egyebek mellett a „köteles beszédként" elhíresült, Kövér László elleni lejáratókampány ötlete, amellyel Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében el is büszkélkedik.

„Mi csináltuk meg a köteles akciót is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, és mi összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó meg a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés".

Gyurcsánynak az erkölcsileg kétes politikai marketingguru szerepe mellett ideológusként is komoly hatása volt Medgyessy programjára.

„A politikai és a gazdasági rendszerváltást követően elérkezett az idő a jóléti rendszerváltásra" – írta például a Magyar Hírlap 2001. március 12-i számában, és emlékezetes, hogy a „jóléti rendszerváltás" jelszavával nyert és alakított kormányt 2002-ben az MSZP és az SZDSZ. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy bár Gyurcsány dolgozatai még olyan reformokat sürgettek, mint például a társadalombiztosítás átalakítása, ebből Medgyessy megvalósult programjában csak az iszonyatos kiköltekezést okozó szociális ígéretek maradtak meg.

Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az MSZP 2002-es választási győzelmében nagy szerepe volt az izraeli, de magyar felmenőkkel is rendelkező kampánygurunak, Ron Werbernek, aki abban hozott újat, hogy egy, a Nyugat-Európában és Amerikában már megszokott, de Magyarországon addig ismeretlen negatív kampányt vezényelt le.

Nagy hangsúlyt helyezett a szervezésre, a választók személyes meggyőzésére, a szavazókról szóló adatok összegyűjtésére, a mozgósításhoz elengedhetetlen lista összeállítására. (Werber megszakításokkal 2014-ig dolgozott a szocialistáknak, akiktől végül haraggal válik el) - írja a lap.

Mélyütés Medgyessynek

Medgyessy hatalma már kormányzása kezdetekor mélyütést kapott: 2002. június 18-án, alig néhány héttel a kormányalakítás után a Magyar Nemzetben megjelent a Titkos ügynök a kormány élén című írás. A kormányfő III/II-es szolgálati érintettségét feltáró D–209-es ügyet a reggel hatkor kelő és újságot olvasó Gyurcsány vette észre először a volt kampánytagok közül. „Végül én riasztom Gált, én riasztom Draskovicsot ebből az informális tanácsadói státuszomból". Gyurcsány Debreczeni Józsefnek azt is hozzátette, hogy „Medgyessy közben tartja ezt az újságírói konferenciát, én pedig próbálok Gál Zolival valamit kitalálni, hogy mit lehetne ebben az ügyben tenni".

A két száznapos program iszonyatos kiköltekezése azonban ekkor még magasan tartotta az MSZP és a kormányfő népszerűségét. A bajok csak később, 2003-ban kezdődtek.

Gyurcsány feltörekvő miniszterelnöki stratégiai tanácsadóként napi és személyi kérdésekkel kevésbé foglalkozott, víziókkal, középtávú elemzésekkel, az MSZP megújításával annál inkább. 2002 őszén a Népszabadságban megjelent Az új szociáldemokrácia című publikációjában új társadalmi kiegyezésen nyugvó baloldali programot hirdetett meg. Ebből világosan kitűnt, hogy nem éri be akkori hatalmával, sokkal többet akar.

A pártban Gyurcsány ekkor még mindenesetre nem volt túl népszerű, mindössze az MSZP országos választmányi tagságáig vitte, ez azonban arra elég volt, hogy gyorsabban előrejusson. Első kormányzati megbízatását 2003 nyarán nyerte el, sportminiszternek nevezték ki, amihez meg kellett válnia stratégiai tanácsadói tisztségétől, és lemondott az Altus tulajdonosi jogainak gyakorlásáról is.

Gyurcsány bevallottan idegenül mozgott a területen, a Medgyessytől kapott lehetőséget a politika frontvonalába való belépésre, pártkarrierje építésére használta fel.

Megalázott kritikus

Itt érdemes egy rövid kitérőt tenni annak feltárására, milyen módszerekkel is sikerült miniszteri bársonyszékhez jutnia Gyurcsánynak. Elődje, Jánosi György azért lehetett sportminiszter, mert a szocialista pártban az ezredforduló idején kiegyezett a rendszerváltás utolsó állampárti miniszterelnökét, Németh Miklóst, illetve az új pártelnököt, Kovács Lászlót támogató kör. Némethet támogatta akkoriban Szili Katalin, Juhász Ferenc és Jánosi. Amikor megszületett a paktum, és Németh Miklóst kiszorítva Kovács László lett a pártelnök, a „negyvenesek kompromisszumaként" emlegetett alkuban Németh egykori támogatói is sarzsihoz jutottak. Jánosi így lett az országos választmány elnöke, majd a 2002-es hatalomra kerülés után ifjúsági és sportminiszter. Jánosi a párton belül a gyorsan emelkedő Gyurcsány nyílt kritikusának számított. Amikor Medgyessy leváltotta, Jánosi György sértetten azt nyilatkozta, hogy a kormány átalakításában nem szakmai, hanem politikai szempontok érvényesültek, „nem a társadalmi elfogadottság, hanem a bizalmi elv".

Gyurcsány miniszterré emelése azért is volt megalázó Jánosinak, mert az MSZP-n belül – választmányi elnökként – akkor még utódja főnökének számított. Gyurcsány alig másfél évet tölt a sporttárca élén, erre az időszakra esik a Zuschlag-ügy.

Zuschlag János Fotó: Hajdú D. András - Origo

Miniszteri kinevezését követően Gyurcsány Ferenc maga is bevallotta, hogy új szereplőnek számít a politikában, és „nem hagyományos politikai karriert" tudhat maga mögött. Azt állította, hogy nem állt szándékában politikai pályára lépni, de a sors, s még inkább Medgyessy Péter megváltoztatta ezt az álláspontját. Gyurcsány ekkori nyilatkozata azért is figyelemre méltó, mert elismerte: „A személyemmel kapcsolatban sokfajta előítélet létezik, és nem biztos, hogy szerencsés, ha a kormányba bekerül valaki, akinek az üzleti múltjával, a családi hátterével, a rendszerváltás előtti politikai múltjával kapcsolatosan ezek megfogalmazódhatnak". Másrészt kitért arra is, hogy Medgyessyvel a viszonya nem személyes, ezért abban nem is várható el a teljes nyíltság.

A ZUSCHLAG-ÜGY

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egyik legfontosabb feladata akkoriban kimerült abban, hogy a költségvetésben ráosztott pénzt tovább utalta civil szervezeteknek, nagyrészt sportcélokra és kisebb mértékben ifjúsági programokra. A szocialisták ifjúságpolitikai világa a pályázatokkal való mutyizást jelentette – mint ahogy a sportminiszter Gyurcsány tanácsadója, Szigetvári Viktor emlékezett a Debreczeni-könyvben. Ilyen pályázati környezetben jutottak támogatáshoz az ügyészség által Zuschlag János volt szocialista politikushoz kötött szervezetek is. Az ügyészség 2007-ben kezdte vizsgálni ezen alapítványok, egyesületek gazdálkodását, Zuschlagot bűnszervezetben elkövetett csalással megvádolva. Zuschlagot végül hat évre ítélték – a perben tanúként Gyurcsányt is meghallgatták –, amit le is ült. Szabadulása után azt nyilatkozta: Gyurcsányék mindenről tudtak, őt pedig feláldozták.

„A politikai, szakmai, üzleti viszonyban a szereplők gyakran csak részigazságokat mondanak egymásnak, mivel egymástól független játszmákat is játszanak" – fogalmazott. Ez a kijelentés egyébként Gyurcsány politikai krédójaként is megállja a helyét a későbbi események ismeretében.

Jánosi György hiába bírálta nyilvánosan is utódját, a Köztársaság téren ekkorra már új szelek fújtak. A párt rögtön megfeddi Jánosit, szerintük csak a sértettség beszél belőle. Medgyessy is megvédi Gyurcsányt, mondván, a '90-es évek első fele az eredeti tőkefelhalmozás időszaka volt, és akkoriban „nagyon sok ilyen dolog volt".

Gyurcsány tárcavezetőként a parlamentben is többször szenvedett presztízsveszteséget, amikor privatizációs üzletei voltak terítéken. S bizony előfordult, hogy csak Szili Katalin házelnök voksa mentette meg a leszavazástól, mert több MSZP-s és SZDSZ-es képviselő sem nyomott gombot, amikor a sportminiszter válaszát kellett elfogadni.

Emelt fordulatszámon

Gyurcsány ekkor ismét taktikázni kezdett, és bizalmi szavazást kért magával szemben: ha szükség van rá, akkor álljanak ki mellette – hangoztatta –, ha pedig nincs, azt is mondják meg, és akkor felmentését kéri a miniszterelnöktől. A bizalmi szavazás végül elmaradt, de a trükk bevált: Gyurcsány érzékelhetően erős támogatást kapott, egyúttal megszilárdította pozícióját az MSZP régi vágású vezetőivel szemben. Ezzel egyszersmind vérszemet kapott, és túlterjeszkedve sportminiszteri hatáskörén az ellenzéki Fidesz bírálatába fogott, valamint a párt prominenseinek kíséretében különböző fórumokon az egészségügy, az oktatás reformját sürgette, s egy új Magyarország megteremtésének jövőjéről vizionált. Miközben a régi szocialisták megrökönyödve figyelték az egyre izgágább Gyurcsányt, Medgyessy visszahívta őt tanácsadói testületébe, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszterrel közösen kidolgozzák a kormány új gazdaságpolitikai koncepcióját. Gyurcsány felpörgött, és 2004 elején szigorúan belső használatra szánt, Merjünk baloldaliak lenni című vitairatában húsz oldalon, tíz pontban fogalmazta meg vízióját a modern Magyarországról.

A dokumentum persze villámgyorsan kiszivárgott, a szocialista vezérkar háborgásával kísérve, ám ekkorra már ismét mindenki – a 2004 februárjában Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-elnöknek választott – Gyurcsányról beszélt.

Ma már úgy tűnik, hogy Gyurcsány legkésőbb 2004 júniusában, még bőven Medgyessy bukása előtt komoly szervezkedésbe kezdett, ami nemcsak a fővárosi liberális elit, hanem a vidéki lázadó szocialisták meggyőzésében is testet öltött.

Budapest, 2005. november 12. Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az MSZP népszerűsége eközben rohamosan csökkent, ezért Medgyessy még az európai parlamenti választások előtt jelezte: a voksolás után személycseréket tervez a kormányban. A sajtóban már ekkor felmerült, hogy Medgyessyt leválthatják, hogy megakadályozzák az MSZP teljes erózióját. Gyurcsány eközben egyre vehemensebben kritizálta a kormány tétova lépéseit. Az EP-választásokon végül az MSZP csúfosan leszerepelt, csak kilenc képviselőt küldhettek Brüsszelbe, míg a Fidesz tizenkettőt. Az MSZP-n belüli egység tovább bomlott, a kudarc miatt lemondott Kovács László pártelnök. Általánossá vált a vélekedés a pártban, hogy Medgyessyvel nem tudják legyőzni Orbán Viktort 2006-ban. Medgyessy 2004 augusztusában spanyolországi vakációjáról visszatérve jelentette be a régóta lebegtetett kormányátalakítást, ami Gyurcsány mellett érintette volna az SZDSZ-es Csillag István gazdasági miniszter pozícióját is. A koalíciós partner szabad demokraták azonban ezt casus bellinek tekintették, hallani sem akartak róla, mire Medgyessy a Népszabadságnak adott interjújában azzal vádolta meg az SZDSZ-t, hogy tele van korrupciós ügyekkel.

Taktika és örömmámor

A kormányfő azonban eltaktikázta magát. Elfogyott körülötte a levegő, a két koalíciós párt a háta mögött kezdett tárgyalásba a leváltásáról. Ami Gyurcsánynak nem sikerült 1989-ben, az sikerült 2004-ben: nem temette maga alá az összeomló szocialista rendszer, hanem még időben belső ellenzékinek pozicionálta át magát, így „elitellenes" figuraként maga mögött tudhatta az elégedetlen „talpasok" támogatását. Egy jól irányzott sajtóhadjárattal a kormányfő kihívójaként tüntette fel magát, holott ekkor még csak parlamenti képviselő sem volt.

Gyurcsány sikerrel alakította ki magáról azt a képet, hogy alkalmas miniszterelnöknek, és baloldali politikusként vannak elképzelései az ország jövőjéről.

Röpirataiban az angol Munkáspárt talpra állását, bátor irányváltását és a hosszú konzervatív uralmat követő választási győzelmét állította példaként az MSZP elé.

Medgyessy végül 2004 augusztusában jelentette be távozását. Ezt az MSZP „sajnálattal, de megértéssel" fogadta, és közölték: az SZDSZ-szel egyeztetve új miniszterelnököt jelölnek. A szocialisták elnöksége egyhangúlag Kiss Pétert, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert javasolta kormányfőjelöltnek. Toller László, Pécs MSZP-s polgármestere, az MSZP elnökségi tagja azonban úgy nyilatkozott: szerinte a döntés puccsszerűen született meg. Másnap Kiss Péter mellett Gyurcsány is bejelentette, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. A rá következő napon, augusztus 21-én az MSZP kormányfőjelölő országos választmányi ülésén Kiss 103, Gyurcsány pedig 99 szavazatot szerzett. Augusztus 23-án mindkét miniszterelnök-jelölt megfogalmazta politikai célkitűzéseit: Kiss Péter szerint vissza kell nyerni az emberek bizalmát, ezért az új kormány feladata a társadalommal való párbeszéd kezdeményezése lesz. Gyurcsány pedig hangsúlyozta, nem fogja engedni, hogy a pártot szétszakítsák. (Érdekesség, hogy egy akkori közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 39 százaléka ítélte alkalmasnak a miniszterelnöki posztra Kisst, és csak 33 százalék Gyurcsányt). Augusztus 25-én rendkívüli kongresszust tartott az MSZP, ahol Gyurcsány mellett korteskedett többek között Toller László és Botka László, Kiss Péter mellett pedig Szili Katalin és Lendvai Ildikó. A leadott 624 szavazatból végül 453-at szerzett meg Gyurcsány, aki örömmámorban úszott. Joggal, hiszen élete legnagyobb sikerét, legnagyobb politikai győzelmét aratta le. „Szeretném megköszönni mindezt édesanyámnak, aki soha nem gondolta, hogy ide fogok jutni, és köszönöm a feleségemnek is, de hát neki ez a dolga" – jelentette ki ováció és tapsvihar közepette. „Sajnálom, hogy Medgyessy Péter lemondott, így viszont neki köszönhető a világ legrövidebb kormányválsága, mely 117 percig tartott" – tette hozzá.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatja el, ahol az is kiderül, mi történt az után, hogy Gyurcsány Ferenc 2004. szeptember 29-én először letette a miniszteri esküt, és hogyan hazudta végig a kampányt a 2006-os választásokig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!