Maffiamódszerekkel próbálja visszaléptetni belső ellenzékét a bajai Momentum

Nyirati Klára és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke
Vágólapra másolva!
Az Origo birtokába került hangfelvételen Nyirati Klára bajai momentumos polgármester tanácsadói köre azon tanakodik, hogyan tudná lebeszélni a bajai lángososként ismertté vált Szabó Richárdot arról, hogy elinduljon az általuk támogatott jelölt ellen az előválasztáson. Mint a maffiafilmekben, a beszélgetés résztvevői arról egyezkedtek, hogyan tudnák átadni a kenőpénzt.
Vágólapra másolva!

A bajai baloldal a legnagyobb egyetértésben vágott neki az önkormányzati választásnak, a helyi Momentum, DK, MSZP, Jobbik és Márki-Zay Péter mozgalma is felsorakozott a Sikeres Bajáért Egyesület nevű ernyőszervezet mögé.

A momentumos Nyirati Klárát megválasztották polgármesternek, a Sikeres Bajáért, azaz a baloldal pedig többségbe került a képviselő-testületben. Csakhogy az új városvezetés nem élt a rá ruházott bizalommal, és a bajaiak képviselete helyett saját hatalmának bebetonozását helyezte politikájának központjába.

Tönkrement szövetség

A Bács-Kiskun megyei település azzal került az érdeklődés középpontjába az önkormányzati választás előtt, hogy a semmiből felbukkant egy fiatalember, akit a sajtóban "bajai lángososnak" kereszteltek el. A baloldali sajtó által "félig roma, félig magyar, nyolcgyermekes, homoszexuális családapa, mélyen hívő és harcos ellenzéki" jelzőkkel emlegetett Szabó Richárd azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy vállalkozóként, lángossütőként többször is támadta a Fideszt.

Bár sokáig úgy tűnt, a Sikeres Bajáért Egyesület elindítja az egyik körzetben, Szabónak végül meg kellett elégednie kevésbé fontos tisztségekkel. Képviselő ugyan nem lett belőle, de az új, momentumos városvezetésnek köszönhetően beülhetett a helyi Szociális, Egészségvédelmi és Sportbizottságba, illetve rábízták a Bajai Adományház működtetését.

Csakhogy hamar megromlott közöttük a viszony, és Szabó alig pár hónap után önként kivonult a közéletből. Videóüzenetében azzal indokolta döntését, hogy számára vállalhatatlan módon Nyiratiék politikai alapon rugdossák ki a politikailag nem megbízható embereket az önkormányzatból, az alpolgármestereket folyamatosan nyomás alatt tartják, de mind közül a legdurvább állítása az volt, hogy

a jól fizetett külső "tanácsadók" és "szakértők" átvették a város irányítását.

Nyirati Klára, Baja momentumos polgármestere mást ígért a kampányban Forrás: Nyirati Klára/Facebook

Szabó továbbra sem tett le korábbi terveiről, miszerint egyszer nagy befolyása lesz a politikában. Nem véletlen, hogy sokak szemében tüske: a mostani, a leginkább a maffiafilmeket megidéző történetnek is ő az egyik főszereplője.

Maffiamódszerek Baján

Mint ismert, a baloldali pártok előválasztás útján akarják kiválasztani jelöltjeiket, legalábbis papíron ez a terv. A versengés azonban komoly feszültséget okozhat majd, hiszen alapvetően mindegyik párt abban érdekelt, hogy a lehető legtöbb helyen adjon jelöltet. Az Origo birtokába jutott hanganyag azt mutatja, hogy Baján már most megindult a spekuláció: a felvételen

a Nyirati Klára körül csoportosuló tanácsadó kör, momentumos klikk azon tanakszik, hogyan tudná eltakarítani az útból Szabó Richárdot.

A beszélgetés pontos időpontja és helyszíne nem derül ki a szövegkörnyezetből, azonban az igen, hogy közvetlen, laza hangulatban tanácskoztak egymással a felek. A felvételen a következő politikus-tanácsadók szólaltak meg:

  • Búcsú Lajos, a Sikeres Bajáért kampányfőnöke, a polgármester főtanácsadója;
  • Pittenauer Zoltán korábban az önkormányzati cégek átvilágításával megbízott szakértő volt, jelenleg megbízási szerződéssel dolgozik az önkormányzatnál;
  • Béniné Kozsdi Anna, a Sikeres Bajáért jelöltje volt az önkormányzati választáson, ezután az egyik helyi cég, a Baja Marketing Kft.-nél kapott pozíciót, később a Bajai Temetkezési Kft.-nél is elhelyezték;
  • Szekérné Dikán Edina momentumos képviselő; és
  • Kiss László.

Bár a hanganyagot több helyen is megvágták, az kikövetkeztethető belőle, hogy a jelenlévők nagyon nem szeretnék, ha Szabó elindulna az előválasztáson.

- szögezte le a momentumos polgármester főtanácsadója, Búcsú Lajos, aki valószínűleg főnöke, Nyirati Klára üzenetét közvetítette a jelenlévőknek. Ezzel látszólag mindenki egyetért, olyannyira, hogy egymást követték az ötletek arra, hogyan lehetne "megszabadulni" a bajai lángosostól.

Búcsú Lajos, Nyirati Klára momentumos polgármester főtanácsadója Forrás: bacsmegye.hu

"Miért mondana rosszat a Momentumra? Nem értem, hiszen most egy momentumos autószerelő nemrég javította meg ingyen az autóját, azért, hogy hallgasson. A Momentum konkrétan lefizette Ricsit" - értetlenkedett Kiss László, aki arra is célzott, hogy Nusiék (feltehetően Béniné Kozsdi Annáék) hozták rendbe a kocsit.

Csakhogy valami fennakadás történt az akcióban, mert a jelenlévők több százezres kenőpénzről kezdtek el beszélni. Pittenauer Zoltán először felvetette, mi lenne, ha "megvennék tőle a roncsot", de kiderült, hogy nem az ő tulajdonában van. Ezután Búcsú, aki ez előtt arról beszélt, hogy van már saját jelöltjük a körzetben, kijelentette, "kettőszázat vállal". "Jó, én hétről tudok. Kérdezte, hogy mikor lesz meg" - türelmetlenkedett, és kevesellte az összeget Béniné Kozsdi Anna. Csakhogy kenőpénzt eljuttatni nem olyan könnyű, így két forgatókönyv is előkerült.

A momentumos polgármester főtanácsadója azzal érvelt, hogy dobják be az összeget a postaládájába, és utána hívják fel telefonon erre a figyelmét. Pittenauer inkább a kesztyűtartós megoldást támogatta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!