"Közéleti tevékenységem eddigi legnehezebb döntését hoztam meg a mai napon. Kiléptem az Éljen Szekszárd Egyesület frakciójából, a jövőben független önkormányzati képviselőként fogok tevékenykedni Szekszárdért, az itt élő emberekért" - ismertette döntését a baloldali politikus, aki azt ígérte, hogy továbbra is tisztességgel, becsülettel és szívvel-lélekkel fogja végezni a képviselői munkáját.
Döntésének okát nem részletezte, csupán annyit írt, hogy
elege lett "a mocskos politikai csatározásokból", és úgy érzi, hogy ezzel a döntésével hasznosabb polgára tud lenni a városnak.
"Építeni akarok, azért dolgozni, hogy Szekszárd a mostaninál is sokkal jobb hely legyen" - szögezte le Zaják Rita posztja végén.
Politikai szövetségesei közül többen is kommentálták távozásának hírét. Bomba Gábor, az Éljen Szekszárd Egyesület frakcióvezetője szerint "sajnos a történelem ismétli önmagát". "Zaják Rita egyszer már elárulta a szekszárdiakat, amikor a mandátumát megtartva elhagyta az őt jelölő pártot, aminek listájáról bekerült. Most ugyanez történt: elárulta azokat a szekszárdiakat, akik hisznek az Éljen Szekszárd programjában" - fogalmazott indulatosan a baloldali politikus. Majd fenyegetőleg hozzátette, a Párbeszéd felelőssége, hogy ezek után megtűri-e soraiban. Írásából az is kiderült, hogy pártja vélhetően nem támogatja az előválasztási indulását.
Illés Tamás szekszárdi képviselő pedig élete legnagyobb csalódásaként élte meg a történteket. "A belső ügyek feltárása nem elegáns, de nincs más lehetőségünk, hiszen cserben hagyott egy (ellenzéki) értékközösséget, amit meg kell védenünk. Talán nem látszott, de sajnos a képviselői munkánk elejétől sok jel mutatott titkos, elvtelen háttéralkukra sőt, szabotázsra" - írta a Facebook-oldalán a politikus.
Zaják Rita kilépésével az Éljen Szekszárd Egyesület frakciója elvesztette többségét a képviselő-testületben. Így Szolnok, Göd és számos település mellett Szekszárdon sem jött be az összefogás stratégiája.