Folyamatosan zajlik az oltás, az előző nap végére a beoltottak száma 4 790 996 fő volt, közülük 2 774 416 fő már a második oltását is megkapta. Azt is tapasztalhatjuk, hogy minél több a beoltott, annál kevesebb a fertőzött.
Azonban addig nem dőlhetünk hátra, amíg mindenkit be nem oltanak
– mondta György István államtitkár.
A szerdai kormányülésen többek között azt is tárgyalják, hogy az ötmillió beoltott után a hatályban lévő korlátozások közül melyek maradjanak még érvényben.
Folyamatos az oltás a kórházi oltópontokon is. Az érvényes regisztrációval rendelkezők az online időpontfoglalóban több vakcinára is elő tudnak jegyezni. A háziorvosok Sinopharm-, Janssen- és Moderna-vakcinákkal oltanak.
Jelenleg május 25-ig lehet foglalni a kínai vakcinára.
Korlátozott számban AstraZenecára és Szputnyikra is lehet még regisztrálni, utóbbiból azonban már az utolsó adagok vannak kiajánlva a rendszerben.
Kedden újabb időpontokat hirdetnek meg 199 ezer adag Pfizer-vakcinára.
Az időpontokra már mindenki tud foglalni, nem csak azok, akik SMS-t kapnak erről. Időpontot csütörtöktől vasárnapig lehet kérni. Fontos, hogy csak azok kapnak majd vakcinát, akik jelentkeztek az online rendszerben – közölte György István.
Felhívta a figyelmet arra, hogy már nem fognak külön oltási kampányt meghirdetni a 16–18 éveseknek, most már ők is a felnőttekkel együtt tudnak időpontot foglalni.
Elindult a Magyarországon élő külföldiek és a külföldön élő magyarok regisztrációja is. Ezek a személyek is a koronavirus.gov.hu oldalon tudnak regisztrálni. Időpontot azonban nem tudnak foglalni, az oltásuk még nem kezdődött el.
A regisztráltak majd részletes információt fognak kapni arról, hogy mikortól vehetik majd fel a vakcinát – emelte ki.
A járvány kezdete óta a halálos áldozatok csupán 5 százalékánál nem diagnosztizáltak semmiféle krónikus alapbetegséget - mondta Müller Cecília.
Gondolnunk kell a jövőre is, mivel egy kórokozó ritkán tűnik el egyik napról a másikra, főleg úgy, hogy nem ugyanolyan járványügyi helyzet van a világ minden táján.
Éppen ezért is fontos, hogy minél többen vegyék fel az oltást, hogy megvédjék magukat és családtagjaikat, szeretteiket – mondta Müller Cecília.
Hétről hétre látjuk a kedvező, csökkenő adatokat. Az elmúlt héthez képest közel 25 százalékkal esett vissza az új fertőzöttek száma
– tette hozzá.
Budapesten és Pest megyében azonosították az új fertőzöttek 27 százalékát, míg a legkevesebb új esetet Nógrádban, Somogyban és Tolna megyében
- mondta Müller Cecília.
A legnagyobb csökkenés az új fertőzöttek számában, mintegy 50 százalékos, Zala megyében volt,
47 százalékos csökkenés volt Bács-Kiskun megyében. Ezzel szemben Komárom-Esztergom megyében egy picit nőtt az új fertőzöttek száma, de góc ott sem alakult ki.
A mai napon ünnepeljük a családorvosok világnapját. Ennek alkalmából Müller Cecília megköszönte a háziorvosok állhatatos munkáját.
Azok a magyarok, akik rendelkeznek 78 óránál nem régebbi PCR-teszttel, 48 óránál nem régebbi antigénteszttel, illetve akik már megkapták a második oltásukat, ezentúl karanténkötelezettség nélkül tudnak beutazni az országba – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes. Hozzátette, a beutazás előtt legalább 72 órával azonban továbbra is regisztrálni kell.
Kiss Róbert a legfrissebb hatósági intézkedéseket is ismertette: 379 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot; szerda hajnalban egy 5. kerületi motelben kellett közel 50 személlyel szemben intézkedjenek csendháborítás miatt egy magánrendezvényen; 1626 hatósági házi karantént rendeltek el.