A 15 évvel ezelőtti rendőri erőszak áldozataira és az '56-os hősökre is emlékeznek a Békemenet résztvevői. Az október 23-i rendezvényre vidékről is rendkívül sokan érkeznek. A legtöbben azért vesznek részt a békés demonstráción, hogy a hazai ellenzéknek és Brüsszelnek is megmutassák: támogatják Magyarország jelenlegi kormányát - közölte a HírTV.
Erdély több településéről érkeznek megemlékezők a Békemenetre. A folyamatosan romló romániai járványhelyzet miatt a beutazás védettségi igazolványhoz kötött. Az autóbusszal utazó csoportok esetében pedig több indulási ponton is gyorstesztet végeznek az indulókon.
A beutazó magyarok között többen is vannak, akik az összes eddigi Békemeneten részt vettek. Makfalva polgármestere elmondta: nagyon fontos, hogy jelenlétükkel is megmutassák: a székelység kiáll a magyar kormány mellett.
Az eddigi Békemenetekre rendszeresen utaztak Kárpátaljáról is, akik külhoni magyarokként fontosnak tartották, hogy kiálljanak Magyarország nemzeti kormánya mellett. Nincs ez máshogy idén sem. Csapon, a kis kárpátaljai határvárosban már hajnali négy órakor félszázan várták a busz indulását. A csoport az ungvári járás magyarlakta településeit fogja képviselni a Békemeneten.