A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Rábeszélte a kislányát a dunavarsányi férfi, hogy együtt legyenek öngyilkosok

Gyógyszer, pirula illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy ismeretlen feljelentette a férfit, aki egyedül nevelte a gyerekét Dunavarsányban. Azt állította, hogy félelemben tartja lányát és rendszeresen meg is erőszakolja. A férfi és a lánya egy rendőrségi idézésből tudta meg, hogy az ügyben nyomozás indult. Ezután úgy döntöttek, hogy egyszerre öngyilkosok lesznek azért, hogy az eljárás miatt ne kerülhessen el a lány az apjától.
Vágólapra másolva!

Három éve a férfi, és az akkor még tizennyolc évesnél is fiatalabb lány búcsúleveleket írtak, és az egyik külterületi horgásztóhoz mentek.

Ott a tó partján leterítettek egy takarót, majd több nyugtató-, vérnyomáscsökkentő-valamint szívfrekvencia-szabályozó gyógyszert vettek be és lefeküdtek.

Később azonban a gyógyszerek okozta kábultság után felébredtek, és gyalog hazaindultak. Útközben az eltűnésük miatt az őket már kereső rendőrök megállították őket.

A férfi ellen eljárás indult, és most vádat emeltek ellene.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Címlapi képünk illusztráció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!